Budapest 2022. May. 14. (19:00)

KOLIBRI 30 - GÁLA


KOLIBRI 30 - GÁLA

Harminc éves a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

A kerek évforduló kiváló alkalom arra, hogy együtt ünnepeljük az elmúlt évtizedekben az alapító tagokhoz csatlakozó, több generációt felvonultató társulatot, szerzőket, alkotótársakat és az évek során velünk együtt felnövekvő, minket szerető közönséget. Jubilálunk a szülőkkel, tanárokkal és gyerekekkel, akik visszatérőn választják előadásainkat, újranézik a régi kedvenceket, izgatottan és bizalommal várják az új bemutatókat, a kolibris meglepetéseket.

Köszöntjük fenntartóinkat, akik lehetővé tették, hogy évről évre tovább fejlődjön társulatunk. A biztos háttér alapozta meg és működteti gazdag repertoárunkat, melyben 0-18 éves korig minden korosztály megtalálhatja az őt leginkább érdeklő tartalmakat.

Sok műfajban voltunk úttörők. Ma már színházunkban a báb- és élőszínházi előadások mellett operával, koncertekkel és mozgásszínházi produkcióval is rendszeresen találkozhatnak nézőink.

Kiszélesítettük a hagyományosnak tartott gyerekszínházi korosztályokat. Lemondtunk arról, hogy korhatár nélkül, „általában” játszunk gyerekeknek, cserébe rátaláltunk azokra a tartalmakra, melyekben a különféle korcsoportok ráismernek saját élményeikre, problémáikra. Magyarországon mi játszottunk először csecsemőkorú nézőknek, és úttörő szerepünk volt az ifjúsági korosztály sajátos nézőpontját bemutató előadások hazai elterjedésében is. A szakmailag magas színvonalú és gondos dramaturgiai munka eredménye, hogy a klasszikusok egyszerre szöveghű és formai újdonságokat kínáló feldolgozásai mellett rendszeressé váltak színházunkban a magyar ősbemutatók. Előadásainkban ismerős tartalmakhoz társulnak a meglepetések!

Külföldi kapcsolataink hozzásegítettek minket az aktuális nemzetközi sikerdarabok meghonosításához, és – ezzel párhuzamosan– a magyar szerzők európai megismertetéséhez. Ennek legfőbb fóruma a hazánkban 2000 óta kétévente megrendezett Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé. 2003 óta folyamatos a részvételünk a több tucat társulatot felvonultató európai uniós együttműködésekben, mint a Glitterbird, a Platform 11+, a Platform Shift+, a Small Size, valamint a jelenleg is futó EuropeFiction, PlayOn! és Mapping. Ezt honorálták idén az online közvetítésben megtartott világkonferencián, melynek keretében ASSITEJ Életműdíjjal ismerték el eddigi munkám.

A kincseket, melyekre rátalálunk a nagyvilágban, elhozzuk a Kolibri Színházba, hogy a magyar gyerekek is megismerhessék azokat. A színházi élmény hozzájárulhat személyiségük megerősödéséhez, egész emberré válásukhoz. Szeretnénk, ha a színházunkban megélt élmények a konfliktuskezelésben, egyéni hivatásuk megtalálásában segítené őket életük során. Egy jó gyerek- vagy ifjúsági előadás elősegítheti, hogy nézőink felnőttként gazdagabb, boldogabb élet éljenek majd. Bízunk a színház személyiséget és közösséget egyaránt formáló, mintaadó szerepében! Együtt növünk fel!  

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek