Veszprém 2024. Oct. 18. (19:00)

LOVASI: Egy az egybe… csak maga


LOVASI: Egy az egybe… csak maga

Lovasi András a Kispál és a Borz 1987-es megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője. Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik.

A különböző zenekari formációkban működő előadó a több, mint 35 év dalaiból összeállt életműből merít az „egyszálgitáros” műsorában: előkerülnek Kispál-klasszikusok „tábortűzi” megszólalásban, felcsendülnek Kiscsillag-dalok, illetve nagy hangsúlyt kapnak a három Lovasi-szólólemez dalai. A szólóműsor sokkal szövegközpontúbb, mint egy zenekaros koncert, ráadásul a szerző előszeretettel mesél a dalok keletkezéséről. Megismerhetjük, milyen állapotú egy dal, mielőtt zenekari hangszerelést kap, az eleve akusztikus gitárra írt dalok pedig ebben a műsorban igazán autentikusak.

Lovasi jelenleg is több produkció részese, frontembere, és a mai napig ontja magából a dalokat. Az új szerzemények rendszerint az Egy az egybe …csak maga szólóműsorban hallhatóak először a közönség számára.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad el a budapesti koncert!

Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad...

Minden zenekar rémálma az, ha a turné előtt történik "valami": családi okok miatt nem tud részt venni a Voivod nyári európai turnéján Denis...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the Wolf, majd mindenki elégedetten hazamegy azzal, hogy látott egy számára fontos zenekart a múltból. Aztán a zenekar csípőből felülírta az egészet, és kiderült, hogy ez a megközelítés ...

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.
Új koncertek