Budapest 2023. Aug. 09. (20:00)

Móser Ádám / !Villedyvoch


Móser Ádám / !Villedyvoch

Móser Ádám így vall a tangóról: „A tangó nekem mindig a kultúrák találkozásáról szólt, ahogyan a sanzon is. Hagyományok törésvonalai mentén születő feszültségről és annak feloldásáról. Szenvedélyről, életről, és halálról is.

A tangóban ugyanúgy benne van Kelet-Európa, mint Argentína, New York vagy Odessza. A sanzonban a Balkán és Párizs. Zeném az improvizáció szabadsága köré szerveződik. Francia, zsidó, argentin, balkáni és cirkuszi zenék keverednek benne kortárs elemekkel. Amikor játszom, a zeném végül mindig történetté lesz, amely szavak nélkül meséli el a szabadság történetét.”

A ¡Villedyvoch Móser Ádám legújabb zenekara. Szólóprojektje és a ¡Nosnach duó után új változata, állomása, egyúttal sűrűsödése annak a zenei univerzumnak, amit Ádám francia-balkán-klezmer-tangónak nevez. Az est folyamán mindhárom felállás hallható lesz. A zenei világba bevezető szólóharmonika után Kertész Endrével kiegészülve a ¡Nosnach következik: ismerős-ismeretlen dallamok, hangszerek által elmesélt történetek. Egy boka, egy hajtincs, egy sóhaj. Vállak rezdülése, egy mosoly. Megsárgult képek. Hajnali búcsú, találkozás, ölelés. Éjszakák, utcák, albérletek.

Végül pedig a ¡Villedyvoch lép színpadra, amelynek zenéjében Ádám továbbviszi eddigi munkáinak tanulságait, és új utakra lép. Hasonló világ egészen más konstellációban: a trió Ádám és Endre mellett Bartek Zsolttal teremt egyensúlyt. A kompozíciókban a zsidó zene, Piazzolla, a kortárs kamarazene és a jazz végtelen improvizációkban keveredik a harmincas évek Párizsának, New Yorknak és Odesszának légkörével.

Közreműködik:

Móser Ádám - harmonika
Kertész Endre - cselló
Bartek Zsolt - basszusklarinét

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Visszatér Budapestre a Lamb Of God

Harmadik magyarországi koncertjére készül a Lamb Of God: az amerikai metalzenekar 2010-ben, a csillebérci Metalfesten járt nálunk először, majd...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Csatlakozik a Swing à la Django turnéjához Lábas Viki

Lábas Viki egy 15 állomásos országos turné erejéig csatlakozik a Swing à la Django zenészeihez. A közös koncertsorozat műsorát a magyar könnyűzene ismert dalaira építik, Dés László és Presser Gábor szerzeményei is megszólalnak majd – természetesen a zenekarra jellemző swinges, gipsy jazzes átiratokban.

Ezen a jazzfesztiválon azok is jól érezhetik magukat, akik nem a műfaj elkötelezett rajongói

A „jazz” szóhoz rengeteg sztereotípia tapad: füstös klub, véget nem érő improvizációk, nehezen követhető zenei fordulatok és egy műfaj, amelyhez állítólag „érteni kell”. Az Újbuda Jazz Fesztivál idei programja viszont elég gyorsan szétveri ezt a képet: pszichedélia, garázsrock, funk, ambient, elektronika és soul is...
Új koncertek