május
06–07–08.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
06. kedd
07. szerda
08. csütörtök
Gustav Mahler: 2. (c-moll, „Feltámadás”) szimfónia
Anna Lucia Richter (mezzoszoprán)
Christiane Karg (szoprán)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
vezényel: Fischer Iván
Fischer Iván nagy súlyt fektet Gustav Mahler szimfonikus életművének ápolására, így egy BFZ-évad mára már elképzelhetetlen Mahler-mű nélkül. A januárban elhangzó 5. szimfónia után a szezon utolsó hazai nagyzenekari koncertjén Mahler monumentális 2. szimfóniája szólal meg. A „Feltámadás” címen ismert műben Magyarország egyik vezető hivatásos kórusa, a Nemzeti Énekkar, valamint két kiváló vendégszólista működik közre. „Hangja meleg, érzéki és többdimenziós, nehézkesség nélküli, lenyűgözően könnyed légzéstechnikával” – írta Anna Lucia Richterről a BBC Music Magazine kritikusa. Christiane Karg a salzburgi Mozarteum, a bécsi Musikverein, a Theater an der Wien, a Covent Garden és a milánói Scala visszatérő vendége; 2020-ban már énekelte a művet a Fesztiválzenekarral.
Alig fejezte be „Titán” névre keresztelt 1. szimfóniáját, Mahler máris vázlatokat készített a következőhöz. 1888 szeptemberében elkészült ugyan az első tétellel, ám a budapesti Operaház élére történő kinevezése és a családban egymást követő halálesetek megakasztották az alkotói folyamatot. Lemondva a folytatásról, Mahler önálló szimfonikus költeményként, Gyászszertartás címmel kívánta közzétenni művét. A cím az 1. szimfónia hősének gyászmiséjére utal – innen indul a mahleri feltámadástörténet. A „Feltámadás” szimfónia tehát nem a jól ismert húsvéti eseményeket meséli el, sokkal inkább azt zengi, hogy minden ember lelke halhatatlan, előbb-utóbb minden élet másik testben folytatódik.
Az első tétel végül 1894-ben nyerte el végleges formáját – közben Mahler 1891-ben mindössze néhány hét leforgása alatt megírta a mű középső három tételét. A nyitótétel (akárcsak az utolsó kettő) egyenrangú szólamokat, bonyolult szerkesztési elveket, valamint Wagnerre jellemző komplex harmóniai világot és hangszerelést tartalmaz. Ehhez képest a második (és a harmadik) tétel Mahler korának és közelmúltjának populáris zenéire alapoz, letisztult harmóniákkal, dallamot játszó és kísérő hangszerekkel. Ahogy a szerző írja: a második tétel az elsőben eltemetett hős életének „boldog pillanata”, „fájdalmas emlékezés ifjúságra és ártatlanságra”. A második tétel zenei nyelvezetében annyira elüt az elsőtől, hogy Mahler ötperces szünetet írt elő közöttük.
A délnémet-osztrák népi táncot, a ländlert idéző idillt a scherzóban brutális üstdobütések verik szét. A tétel zenéje szinte teljesen megegyezik Mahler egy előtanulmányként írt dalával, melynek címe: Páduai Szent Antal prédikál a halaknak. A ländler lüktetése utóbb klezmerbe vegyül, miközben olyan érzésünk van, mintha „ablakon keresztül táncosokat néznénk, anélkül hogy hallanánk a zenét”.
A szívbe markoló lassú tétel címe: Ősfény. Az énekes szólista mint orákulum közli velünk, hogy honnan jövünk és merre tartunk az életben. A vörös rózsához énekel, zene és szöveg határán mozog, ezzel képezve átmenetet élet és halál, megváltatlanság és megváltás, valamint, vokális szólamként, az alapvetően hangszeres szimfónia és a szimfónián túli között.
Az első tételhez hasonlóan a finálé is 1894-ben készült. Mahler zenei apafigurája, Hans von Bülow temetésén hallotta Friedrich Klopstock Feltámadás című ódáját gyermekkaron. Ezt követően fogott hozzá szimfóniájának utolsó tételéhez, amelynek a Feltámadás címet adta, és amely Klopstock két versszakát és további saját strófákat zenésít meg. Színfalak mögül szóló rézfúvósok, kórus, orgona, harangok, dies irae – elképesztő befejezés.
Szólj hozzá!