Budapest 2023. May. 10. (18:00)

Navratil Andrea Folkkvintett: Daram, daram, madaram…


Navratil Andrea Folkkvintett: Daram, daram, madaram…

Sokan úgy tartják, hogy a költészetben a legmagasabb esztétikum kifejezői a madarak, énekük pedig számtalan zeneszerzőt megihletett. Sőt, a régiek szerint a népdalok sokféleségének inspirációs forrásai is lehetnek ezek a gyakran színpompás, szárnyas lények. Nem véletlen, hogy a Navratil Andrea Folkkvintett is ezt a témát választja különleges koncertjén, a madarak és fák napján a Müpa Üvegtermében, ahol kortárs, klasszikus és jazz „tollazatban” magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklusok és magyar költők versrészletei hangoznak el - amolyan „zenei madárcsemegeként”.

A Navratil Andrea Folkkvintett, azaz a Navia két összeszokott hazai komponista-zenésszel, Csengery Dániellel és Mátyássy Szabolccsal dolgozott az est anyagán. Közös szándékuk és reményük az, hogy a mai kortárs-klasszikus zenei világ sokrétű eszközeivel újfajta megvilágításba helyezzék az eredeti népdalok szépségét. Alkotásaikat a Navia kvintett szólaltatja meg, amelyben két kivételes tehetségű, de más-más műfajban jeleskedő szólista, Navratil Andrea népdalénekes (a Kobzos együttes és a Fonó zenekar mellett a Duna Művészegyüttes szólóénekese, Berecz András műsorainak meghívott vendégénekese) és Grósz Zsuzsanna zongoraművész, valamint különböző formációkból (klasszikus zene, népzene, világzene, régizene) ismert hazai zenészek, Bede Péter, Gyulai Csaba és Lázár Gyula játszanak. Akik aztán együtt a népdalokban oly sokszor megénekelt madarakkal szárnyra kelve elkalauzolják a közönséget a Kárpát-medencétől Bulgáriáig. A madárvonuláson kívül a szerelem is összeköti ezt a két távoli helyet. A szerelem, amely minden embert megmozgat: örömöt csal az arcokra, könnyet a szemekbe, mosolyt a szájszélekre, csillogást a tekintetekbe, mélységet a szívekbe.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek