Budapest 2024. Jun. 04. (19:30)

Orbán György és tanítványai - Dragony Tímea, Szalai Katalin és Gyöngyösi Levente estje


Orbán György és tanítványai - Dragony Tímea, Szalai Katalin és Gyöngyösi Levente estje
„Mesterember vagyok. Komponálás közben mindig gyaluforgácsszagot érzek a zongora mellett.” A 2023/24-es évad zeneszerzője, Orbán György fogalmazta meg ekként zeneszerzői hitvallását egy interjúban, arra utalva, hogy számára a zeneszerzés elsősorban munka és szolgálat, miként az 1800 előtti zeneszerzők számára is az volt.

Esztétikai ideálja is ide vezeti: a zene legyen érthető, megindító, a szó hagyományos értelmében szép. Orbán György azonban nem csupán ebben az értelemben mester, hanem tanárként is, és a koncert erre világít rá, amikor három, immár a középgenerációhoz tartozó zeneszerző, egykori Orbán-növendék művei lépnek kapcsolatba a mester zenéjével.

Orbán György 1982 és 2009 között tanított zeneszerzést és zeneelméletet a budapesti Zeneakadémián. A három zeneszerző, akinek művei mesterük darabjai mellett megszólalnak, nemcsak tanítványként kötődnek Orbán Györgyhöz, hanem folyamatosan kamatoztatják is azt a szellemi tőkét, amit tőle kaptak. A koncert kezdetén Gyöngyösi Levente az általa vezetett Seventeen Singers élén Orbán György és saját kórusműveit vezényli, rávilágítva arra, hogy a tonalitás, az énekelhetőség és a többezer éves latin szövegek még a második ezredforduló tájékán is nagy teret hagynak a zeneszerzői fantázia számára. Dragony Tímea kamarazenekari műve, a 2018-ban bemutatott Gwethyr a kelta misztika világába vezeti el a hallgatót: vérbeli programzeneként a címszereplő kelta isten alakját önti hangokba. Szalai Katalin új, ez alkalomra írott kamarazenekari darabja, az Idézőjelek konkrét zenei idézetekkel dolgozik: nemcsak Bachtól, Schuberttől és Mozarttól, hanem Orbán Györgytől is idéz, hogy aztán az eredeti gondolatokat új oldalukról mutassa be. A koncert záró számaként végül Orbán György új kamarakantatátája szólal meg. A Dominus Tecum - A Leány és az Arkangyal című darab Gábriel arkangyal és Szűz Mária dialógusa. Orbán György az angyali üdvözlet és Mária hálaénekének híres szövegét alakította drámai párbeszéddé, vagyis eredeti módon afféle dramatizált Magnificatot hozott létre, a hozzá illő, emelkedett és megindító zenével.

Az előadást 18.30-tól Előhang címmel műismertető előadás előzi meg. További részletekről a koncert előtti hetekben a honlapunkon tájékozódhatnak.

Műsor:

Orbán György: Ave Regina caelorum (1990)
Gyöngyösi Levente: Dixit Dominus Domino meo (2017)
Gyöngyösi Levente: Beati mundo corde (2022)
Orbán György: Nobis natus (1990)
Gyöngyösi Levente: Amicus meus (2023)
Gyöngyösi Levente: Vulnerasti cor meum (2018)
Gyöngyösi Levente: Oculi autem eius (2022)
Dragony Tímea: Gwethyr (2018)
Szalai Katalin: Idézőjelek (2024) - ősbemutató
Orbán György: Dominus Tecum - A Leány és az Arkangyal (2023) - ősbemutató

Vezényel: Gyöngyösi Levente

Közreműködők:

mezzoszoprán: Kun Ágnes Anna
basszus: Kovács István
Seventeen Singers (művészeti vezető: Gyöngyösi Levente)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Várdai István)

Rendező: Müpa

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek