Budapest 2022. Apr. 08. (19:00)

PénteK13 – DELHUSA GJON – 50 év – SZTORIK ÉS DALOK


PénteK13 – DELHUSA GJON – 50 év – SZTORIK ÉS DALOK

Nica si perimeno: ki ne ismerné a negyven éve töretlen népszerűségnek örvendő slágert? Delhusa Gjon ezúttal nemcsak a jól ismert görög dallamokkal, hanem 50 éves pályájának legszebb dalaival és legérdekesebb, személyes történeteivel áll a közönség elé.

„Kalandos, romantikus, felkavaró, megdöbbentő, tanító történeteim, eslő kézből elmesélve, dallal kísérve, és a gitár csodálatos hangjával fűszerezve. A műsorban elhangzanak legismertebb dalaim is: Nica si perimeno, Az utolsó tánc, Kicsordul a szívem, Téged átölelve”

Delhusa Gjon

A legendás énekes 1969-ben, tizenhat évesen egy csapásra ismert lett a Popfesztiválon a Hegyek lánya című dallal. 1980-ig részt vett valamennyi jelentős kelet-európai fesztiválon, melyekről mindenhonnan díjakkal elhalmozva tért haza. 1989-ben itthon, a Rákóczi Kiadó gondozásában megjelent a Csavargó című albuma, amely viharos gyorsasággal hódította meg a piacot. Pár nap alatt aranylemez lett, s két évvel később már a platina státusznál járt. Delhusa Gjon 2005. március 15-én a Magyar Köztársaság Aranyérdemrend Keresztjét is átvehette.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Mindenféle harmonikák  vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi...

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását Placebo RE:CREATED címmel és egy ünnepi turnét is, ahol a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai lesznek a középpontban. Brian Molko és csapata 10 év után koncerteznek ismét Budapesten,...

A magyar zene szentélye a Szigeten: Budapest Park Stage

A 2026-os program első névsorolvasása alkalmával a Sziget főszervezője, Kádár Tamás már jelezte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar...
Új koncertek