Budapest 2024. Feb. 11. (19:30)

Peter Srámek - Élő nagykoncert


Peter Srámek - Élő nagykoncert

Peter Šrámek korábban még tőle sosem hallott, élő zenekari kísérettel kápráztatja el a közönséget 2024. február 11-én a Budapest Kongresszusi Központban.

 

 

Peter Šrámeknek szinte a DNS-ében van a ’80-’90-es évek nosztalgikus hangzása, amely hallgatóját azonnal a magyar retro-pop klasszikusainak világába repíti. A szlovák származású, kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében tavaly egy új fejezet nyílt, amikor az RTL+ „A Király” című sorozatában saját dalain keresztül (pl.: „Jöjj velem!”, „Ki vagyok én?”, „Forog a film”) megidézte Zámbó Jimmy emlékét és ezzel elnyerhette az idei év egyik Fonogram-díját. 

A sorozattal azonos címre keresztelt, élő zenekaros turné Szlovákiában már óriási sikert aratott, melynek minden állomását kitörő örömmel fogadták a nézők. Magyarországon a BKK-koncert lesz az első olyan fellépés, mely során az énekes nagyobb létszámú zenekarral mutatja be „A Király” című filmzenei album szerzeményeit, de természetesen Zámbó Jimmy legnépszerűbb felvételei is felcsendülnek majd. A műsort a színpadi látvány mellett híres vendégművészek is színesítik. 

Peter ráadásul egy különleges dalpremierrel is készül, amely először kizárólag az eseményen lesz hallható. A 2024-re tervezett előadás a tehetséges művész számára hatalmas mérföldkő, hiszen egy újabb álma teljesül azzal, hogy Magyarországon nívós helyszínen és méltó körülmények között állhat színpadra.

***

A VIP Meet & Greet jegyek az alábbiakat tartalmazzák:

- Belépő a koncert utáni zártkörű fogadásra

- Személyes találkozó lehetősége Péter Šrámekkel, közös fotó

- Exkluzív ajándék

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek