Az Őrölt Nők Ketrece
Debrecen 2024. Oct. 07. (19:00)

Peter Srámek élő nagykoncert - A Király


Peter Srámek élő nagykoncert - A Király

Peter Šrámeknek szinte a DNS-ében van a ’80-’90-es évek nosztalgikus hangzása, amely hallgatóját azonnal a magyar retro-pop klasszikusainak világába repíti. A szlovák származású, kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében tavaly egy új fejezet nyílt, amikor az RTL+ „A Király” című sorozatában saját dalain keresztül (pl.: „Jöjj velem!”, „Ki vagyok én?”, „Forog a film”,Szeress Istenem”) megidézte Zámbó Jimmy emlékét és ezzel elnyerhette az idei év egyik Fonogram-díját.

A sorozattal azonos címre keresztelt, élő zenekaros turné Szlovákiában már óriási sikert aratott, melynek minden állomását kitörő örömmel fogadták a nézők. A fellépéses során az énekes nagyobb létszámú zenekarral mutatja be „A Király” című filmzenei album szerzeményeit, de természetesen Zámbó Jimmy legnépszerűbb felvételei is felcsendülnek majd. A műsort a színpadi látvány mellett vendégművészek is színesítik.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek