Budapest 2022. May. 14. (22:00)

PREMIER koncert Kremerata Baltica


PREMIER koncert Kremerata Baltica

BARTÓK: IV. vonósnégyes, BB 95 - kamarazenekari átirat

„Az volt az álmom a Kremeratával, hogy tanulmányozzuk, eljátsszuk és felvegyük mind a hat Bartók-vonósnégyest Keller András vezetésével. Sajnos ezt a tervet egy kicsit el kellett napolnunk, de már elkezdtünk dolgozni ezen az egyedülálló Bartók-cikluson. Már alig várom, hogy Andrással együttműködésben folytathassuk ezt a felfedezést!” – Gidon Kremer és Keller András közös projektje egy szeletének lehet tanúja a Premier-sorozat keretében a közönség, ezúttal ugyanis a hat vonósnégyes közül egy elhangzik majd kamarazenekari átiratban. A vonósnégyes műfaja a kezdetektől fogva egy zeneszerző tudásának esszenciáját jelentette, így Bartók életművén belül is a legösszetettebb művekről beszélhetünk, amelyekben gyakorlatilag minden számára igazán fontos kompozíciós elv feltűnik. Különleges játéktechnikák, a magyar és más népek parasztzenéjének átható jelenléte, a Bach-i ellenpont hatása, múlt és jelen összekapcsolódása jelenik meg az egyes tételekben, amelyeket koruk legmodernebb alkotásai közt tartottak számon. Mindez a Baltikum legkiválóbb együttesének tolmácsolásában maradandó élményt ígér a hallgatóságnak.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Huss és pöcc!

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...
Új koncertek