Budapest 2024. Sep. 08. (19:00)

R. Strauss: Ariadne auf Naxos


R. Strauss: Ariadne auf Naxos
Hagyomány, hogy a BFZ évada új operaprodukcióval indul. Fischer Iván a legváltozatosabb műveket választja ki Mozarttól Monteverdin át Brittenig, és nemegyszer fordít egyet azon a bizonyos csavaron.

Nem sokkal A rózsalovag befejezése után az elválaszthatatlanná váló szerzőpáros, Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal újabb közös munkába kezdett. Izgalmas tervük az volt, hogy a librettista átdolgozza Az úrhatnám polgárt (kettőre húzza meg az öt felvonást), közjátékként pedig Strauss vadonatúj operabetétet ír. A félórásnak szánt zene másfél órás lett, a színdarab szünetében hosszas fogadást tartottak, a „színház a színházban” koncepció túl bonyolultnak bizonyult – minden adott volt tehát, hogy az 1912-es, közel hatórás premier bukást hozzon. Hofmannsthal javaslatára aztán elhagyták Molière darabját, Strauss némileg átdolgozta az operát, és 1916-ban komponált elé egy prológust, ami a seria és buffa műfaji keveredését magyarázza el.

A történet szerint ugyanis a cicomás partit adó bécsi háziúr úgy dönt, az alkalomra rendelt operát és komédiát egyszerre kell előadnia a két társulatnak. Így fordulhat elő, hogy a Naxosz szigetén búslakodó krétai királylány jelenetében hirtelen felbukkan a mitológiailag finoman szólva is tájidegen Zerbinetta és táncos kísérői. S bár az opera inkább wagnerien végigkomponált, semmint zárt számok sora, a hangszerelésen keresztül Strauss világosan elválasztja Ariadné és Zerbinetta világát.

Az úrhatnám polgár kísérőzenéje 1920-tól szvitként élt tovább. Megidéződik benne Jourdain alakja, sorra jönnek ügyetlen próbálkozásai a táncórán, a vívóleckén vagy épp a szabók előtt. A vacsorával záruló jelenetsorhoz Strauss a 17. századhoz illő méretű együttest írt elő, és a zenébe stílusosan barokkszerű vagy egyenesen Lullytől származó dallamokat épített be.

Az operában a szerző a korábbi műveiben megszokott mintát követi: a női énekszólamokat állítja középpontba. A Fischer Iván Operatársulat előadásán a címszerepet a New York Times által „gazdagon zengő szopránnak” nevezett Emily Magee alakítja, a 2019-es Richard Strauss Versenyen is díjazott Anna-Lena Elbert a BFZ-vel közös Ligeti- és Kompasszió-projekt után ezúttal Zerbinettaként lép színpadra. Kettejük karakterének ellentétét erősíti a régi görög drámák világát a commedia dell’arte hagyományaival vegyítő rendezés.

A BFZ, a Müpa, a Fischer Iván Operatársulat, a Vicenzai Operafesztivál és a spoletói Festival dei Due Mondi közös produkciója

Műsor:

Richard Strauss: Az úrhatnám polgár – szvit, Op. 60-IIIa;
Ariadne auf Naxos (Ariadné Naxoszban), Op. 60

Andrew Staples (Bacchus)
Anna-Lena Elbert (Zerbinetta)
Emily Magee (Ariadné)
Gurgen Baveyan (Harlekin)
Stuart Patterson (Scaramuccio)
Daniel Noyola (Truffaldin)
Juan de Dios Mateos (Brighella)
Samantha Gaul (najád)
Olivia Vermeulen (drüád)
Mirella Hagen (Echo)

társrendező: Chiara D’Anna
vezényel és rendezi: Fischer Iván

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek