Budapest 2025. Jul. 05. (09:30)

ROMAZURI - 2 napos


ROMAZURI - 2 napos

Idén nyáron meghirdetjük a sziget első cigány művészeti fesztiválját, a ROMAZURIT, amely megsüvegeli a legnagyobb roma tehetségeket!

Július 4. és 6. között a zenét, táncot, színházat, képzőművészetet, divatot, költészetet, gasztronómiát felölelő, kerekasztal-beszélgetésekkel kiegészülő rendezvénnyel várjuk a nézőket a Kristályban

Szeretnénk egy színes, pezsgő hétvégét szentelni a cigány kultúrának, de nem a többségi társadalom szemüvegén keresztül mutatnánk be a legnagyobb magyarországi kisebbség életét, hanem jeles művészeik aspektusából, akik műveiken keresztül beszélnek arról, milyen mélységek és magasságok fogalmazódnak meg bennük saját életükről, sorsukról.

Ehhez segítségül hívunk olyan zenei előadókat, mint Snétberger Ferenc és tanítványai, a Várkonyi CsibészekBangó MargitSzőke Nikoletta, a Kis Rajkó zenekarCiSz Gypsy Soloist zenekar, Csík Laci, a Tarnabodi Csillagfény Gyermekkórus vagy az Utcaszínház fiatal feltörekvő tehetségei.

Független Színház Kaméleonlány és az Emberevők című színházi előadásaival érkezik a fesztiválra, míg Kecskés Karina és Kékkovács Mara színésznők cigánymesével és drámafoglalkozással várják a fiatalabb színházkedvelőket.

Roma képzőművészek alkotásaiból nyílik átfogó kiállítás a  ROMAZURIN a Romano Kher, illetve a Kugler Art Szalon gyűjteményeiből, illetve divatbemutatóval is készülünk a Romano Design csodálatos ruhakölteményeiből.

Többféle táncbemutatón és táncworkshopon is részt vehetnek az érdeklődők: Balogh Katesz a Népművészet Ifjú Mestere, Táncház díjas táncos nagyecsedi táncokkal érkezik, a Romano Glaszo utazó zene – és táncpedagógus program jóvoltából pedig tábortűz körül tanulhatunk autentikus tánclépéseket.

Aki a roma konyha hagyományos ízeire vágyik, megkóstolhatja Magyarország első cigány éttermének remekeit, Ásós Géza tulajdonos jóvoltából. 

Roma költők verseivel, tematikus beszélgetésekkelkézműves foglalkozással is találkozhat a néző,  valamint roma szervezetek, alapítványok standjai és kézműves vásár is várja az érdeklődőket a hétvégén.

A fesztivált Kőszegi Edit dokumentumfilm rendező Omaráról, vagyis Oláh Maráról, a nemrég elhunyt képzőművészről készített filmjének premierjével zárjuk.

A ROMAZURI két kiemelt ügyet is felkarol majd, egyrészt egy támogatást érdemlő, roma fiatalokat segítő projektet mutat be és segít népszerűsíteni, másrészt a Kristály Színtér csapata a fesztiválon fellépő fiatal művészek közül kiválaszt valakit, akit egy éven keresztül segít fellépési lehetőségekhez jutni, és ezzel megismertetni egy szélesebb közönséggel.

A ROMAZURI háziasszonya Danis Lídia színésznő, aki több programban is meglepetés-résztvevő lesz a hétvége során.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek