Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Sep. 28. (19:00)

ZENEI ÖRÖKSÉGÜNK, ahogy mi szeretjük MAGYARUL


ZENEI ÖRÖKSÉGÜNK, ahogy mi szeretjük MAGYARUL

A Magyarul Szeretjük Zenekar megalakulása előtt már megszámlálhatatlan közös zenei kalanddal a tagok háta mögött, hol tévé műsorok, hol show műsorok, vetélkedők, fesztiválok, hol nagykoncertek – legutóbb március 10-én az Arénában, a Szécsi Pál-emlékkoncerten – színpadán működött együtt kivételes kohézióban.

A közös nevező, a mindenkori magyar zene szeretete lett.

Ez utóbbi, és a több évtizedes zenei tapasztalat arra bátorította e 7 virtuóz session zenészt, hogy zenekart alapítva a háttérből, a frontra lépjenek és mindannyiunk közös zenei múltjának emlékakkordjait, generációkon átívelő, magyar zenei gyűjteményeit színpadra állítva, olyan koncertet alkossanak, amelyre eddig még nem volt példa, ám pont úgy, ahogy azokat a közönség ismeri, szereti és emlékeiben őrzi.

A magyar zenei korszakok lenyomatát szeptember 28-án önálló koncertestjükön mutatják be, múltidéző vetítéssel. Megelevenednek a legnagyobb legendák, akárcsak a’60-as évek táncdalfesztiváljának ikonjai; Kovács Katitól, a Hungariáig, folytatva az időutazást a ’80-as 90-es évek korszakának nagyágyúival, akárcsak Charlie vagy a Neoton Família. De a zenei palettán lesznek a nagyon maiak is.

„Hisszük, hogy a letűnt korok, ragyogó művészeinek zenei hagyatékának nagy slágerei képesek az új előadók tolmácsolásában tovább élni, újjászületni és a zene csodálatos körforgásában még évtizedekig fennmaradni. Az életmű-válogatások dalainak mindegyikét azok sajátos hangzásvilágában tolmácsoljuk, nem készítünk átiratokat, nem veszünk el belőlük, - és mindössze magunkat adjuk hozzájuk, de abból a maximumot. Legyél ott velünk, és nemcsak a hazai zenetörténet esszenciájába kóstolhatsz bele, de további meglepetésekkel is készülünk!”


Színpadon:

  • Kiss Enikő,
  • Nádor Dávid,
  • Végh Balázs,
  • Révész Richárd,
  • Molnár Levente,
  • Baranyi Gergő,
  • Dajka Krisztián.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek