Kaliforniai álom – ahogyan még biztos nem láttad!

2017/09/01  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Idén októberben a Papp László Budapest Sportarénában láthatjuk a Kaliforniai álom (La La land) című többszörös Oscar-díjas filmet óriásvásznon, zenés kísérettel.

Kaliforniai álom – ahogyan még biztos nem láttad!

Nem egyedülálló produkció ez, ugyan csak az Arénában nézhették meg a rajongók egy filmzene-koncert keretében – a Magyar Virtuózok Zenekar közreműködésével – a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet 2017. januárjában.

A színes és abszolút szélesvásznú filmvetítés során az aktuálisan elhangzó dalokat az Óbudai Dabunia Zenekar előadásában hallhatjuk élőben. A filmet eredeti nyelven, tehát angolul láthatjuk majd magyar felirattal, egy szünettel. Damien Gazelle filmje elsöprő sikert aratott világszerte. A tavalyi évben óriási közönségkedvenccé vált, majd a legnagyobb díjátadókon is tarolt: már 14 Oscar-jelölésével is rekordot döntött, ebből 6 jelölést váltott díjra, miután elhozott 7 Golden Globe-ot.

A történet szerint egy fiatal színésznőcskének készülő pincérnő/pultoslány és egy ábrándozó zenész talál egymásra, és küzd együtt céljaiért az álmok városában, Los Angelesben. Emma Stone és Ryan Gosling párosa már nem először alkot szerelmespárt a vásznon, a színészek közötti kémia és összhang igen hitelessé teszi a filmben a szerelmi szálat.

A filmről korábban itt írtunk

 

film, filmkoncert, Aréna, Óbudai Dabunia Zenekar, Kaliforniai álom, La La Land

 

 

Szólj hozzá!


Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri koncerthelyszínén

Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri...

Ha nyár – sőt, ha május és jó idő –, akkor jórészt ingyenes programokat kínál a Szabadtéri színpad a Zene Házában, egészen szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Nevezz meg negyven magyar slágert!

Hogyan születtek a legendás magyar slágerek? Tényleg slágerekről van szó, amikor szó van róluk. S ez nem a szerzőkön múlt. A kötet több kérdést is felvet, de le sem tudtam tenni. S ez sokat jelent :)

Partra magyar! – bejövős fesztivál Ráckevén

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő ráckevei Duna-part Feszt 2024. július 4-6 között.
Új koncertek