Menopauza

Milyen az Akela új dobosa?

2017/02/28  ·   Ajánló   ·  FL

Évek alatt hagyománnyá vált Farkas Farsang, most a Dürerben lesz. A március 4-i program még az eddigieknél is izgalmasabbnak ígérkezik, hiszen az estét ez alkalommal nem más, mint az ALMA EGYÜTTES nyitja majd meg :)

Milyen az Akela új dobosa?

 

Aztán a páratlan bemelegítés után indul a véresen komoly farkas-mulatság, ahol jobbnál-jobb fellépők váltják majd egymást a színpadon. Így zenél többek között az álruhába bújt rajongóknak a Continoom és a Rozsda, valamint a Patriots Rock Band után az Alcohol, végül pedig a buli névadója és szervezője, az Akela csapata is. Az idei Farkas Farsang azonban még az Alma Együttes fellépésén túl is tele lesz különlegességekkel, ugyanis itt mutatkozik be az Akela új dobosa is. Az Akela-koncertután sem zár még be a ház: éjféltől a Feuer Frei (Rammstein tribute) húzza majd a talpalávalót, a koncertek után pedig Dj Kecske zenél hajnalig!

 

Aki ismeri a farkastörténelmet, az tudhatja, hogy az AKELA zenekar sosem volt a próbák fenevada. Most sem sikeredett ez másképpen, hisz’ szem-, fog- és fültanúk állítása szerint: 1 db, „csonka” próbát követően lökik az új farkasbőrpüfölőt az éhes/szomjas farkasok közönsége elé.

Az új dobost – Nagyfi Marcellnek hívják.

Metál-családból származik.:

Faterja, Nagyfi László (ős-Pokolgép, Omen), aki az Akela debütáló (Fenevad) albumának zenei rendezője címmel is büszkélkedhetne.Nagybátja, Nagyfi Zoltán (ex-Beatrice, ex-SzekeresProject, ex-Ossián, Omen) maga is jó pár Akela-bulit dobolt végig. A '90-es évek elején többször kisegítette a bandát, volt, hogy kezdés előtt 1 órával hívták el egy tatabányai előadásra. Az első (önálló), „Rockernek születtem” turnéra pedig már félhivatalosan is taggá avanzsált.

Hosszas nyomozói munkálatok után, sikerült a Banda ordibátorát, KatonaZászlót „meginterjúvolni”:

– Milyen az új dobos?

– Tök jó fej, qrva jól néz ki – egy csomó csajt fog bevonzani. Csecsemőkora óta ismerem. 7évesen, egy házi bulin, a Fekete Gyulával duóban elénekelte a „Cigánylány” c. dalt... Életem egyik legjobb élménye volt …

– De hogy dobol?

– Ki a f…t érdekel. Majd te és a hozzád hasonló zeneesztéta/riporter/kritikusok/… +fejtik… Szerintem jó lesz … Majd húzunk rá egy mentőövet.


 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek