Nyílt vizekre evezett friss dalával a Belau

2016/09/16  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Cseh Tamás Program Előzenekari alprogramjának egyik sikeres pályázója volt az A38, így az itt tartott koncerteken tehetséges előzenekarok szerepelhettek. A Belau így lépett fel július 30-án Manoya előtt a CSTP támogatásával. Immáron övék az egész este: első lemezük novemberben jelenik meg „The Odyssey” címmel, amelynek exkluzív bemutatóját az A38 Hajó fedélzetén tartják.

Nyílt vizekre evezett friss dalával a Belau

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb hazai fesztiválokon

A Belau körülbelül egy éve tűnt fel a hazai zenei palettán. A friss zenei projekt világában az elvágyódás és az örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. A formáció célja, hogy gondolatban napsütötte helyekre kalauzolja a hallgatót.

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett, hiszen „Island of Promise” című daluk bekerült az Aranyélet című HBO sorozatba, a Deezer Magyarország szerkesztőinek éves kedvencei közé, az Index legjobb 2015-ös dalai közé, előszeretettel játszotta több rádió is, és már közel 300 ezren hallgatták meg különböző videó megosztókon. A hozzátartozó kisfilm megnyerte az első magyar Klipszemlét és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba.

Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje - Buzás Krisztiánnal és session zenészekkel kiegészülve - időközben négyfős zenekarrá nőtte ki magát, ahol a fellépések alkalmával az énekdallamokat Szécsi Böbe kelti életre. A fiatal formáció nyáron közel 40 állomásos turnén vett részt, ahol többek között olyan eseményeken is fellépett, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazz Piknik, vagy a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold.

A Belau új, Open Water című dalában ezúttal a tehetséges fiatal énekesnő, Myra Monoka működik közre, aki szóló projektjén kívül leginkább a Random Trip és Chris.SU nevű formációk kapcsán lehet ismert. Myra a tengerentúlon (SAE Institute) szerzett hangmérnöki diplomát, míg művészeti vízumát egy elismert külföldi producernek köszönheti, aki korábban olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Nelly Furtado vagy Elton John. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó borítót, ezúttal is a zenekar basszusgitárosa, Buzás Krisztián alkotta meg.

„Körülbelül egy éve indult útnak a Belau és annyi pozitív dolog történt a zenekarral, amire egyáltalán nem számítottunk. Hatalmas élmény volt a nyári turnénk, ahol bejártuk az országot, sőt két ízben is eljutottunk külföldre is zenélni. A következő időszak, viszont egyértelműen az albummal kapcsolatos teendőkről szól majd, illetve, hogy a lemezbemutatónkon egy egyedi, megismételhetetlen estével kedveskedjünk, azoknak, akik ellátogatnak.” – mondta Kedves Péter, a Belau megálmodója.

A külföldön is pozitív kritikával illetett zenekar a nyári koncertdömping után november 26-án, 21:00-kor adja lemezbemutató koncertjét az A38 Hajón. A Belau első, 12 számot tartalmazó, tematikus albuma, amely a mediterrán életérzést idézi, novemberben jelenik meg „The Odyssey” fedőnév alatt.


 

 

Szólj hozzá!


Lóci kérdez

Lóci kérdez

Miért nem tudunk kiverni a fejünkből egy dallamot? Kell-e csend az alkotáshoz? Mit tesz a kreativitással a tudatmódosítás, és el lehet-e...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A nyúlon túl kezdődik a zene – különleges koncertek a Margitsziget kristályszívében

Jazz, blues, rockabilly, folk és rock költözik a Nyulam Presszó kertjébe: augusztus végétől október végéig még kilenc koncert várja a közönséget a Nyúlon Túl Sessions sorozatában a Margitszigeten. A következő est már ma, augusztus 27-én lesz, Agócs Márton szerzői estjével. A belépőjegy ára pedig teljes egészében...

CityRocks: a 350 fős rockzenekar most azokat keresi, akik még csak a saját próbatermüket töltik meg

Két hete még 350 zenész játszott együtt a Balaton partján, szeptemberben viszont jóval kisebb lesz a színpad és sokkal nagyobb az egyes zenekarokra jutó figyelem. A CityRocks ötödik alkalommal rendezi meg könnyűzenei tehetségkutatóját Szegeden – és bár maga a műfaj az elmúlt évtizedekben erősen összenőtt a televíziós...
Új koncertek