Fezen: Finntroll, DevilDriver és Tankcsapda is lesz

2016/02/02  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Finntroll, a DevilDriver és a Tankcsapda is fellép az idei Fehérvári Zenei Napokon (Fezen), amelyet augusztus 3. és 6. között rendeznek.

Fezen: Finntroll, DevilDriver és Tankcsapda is lesz

A tavalyi nézőcsúcs után idén két nagyszínpad lesz: az egyiken a keményebb zenék képviselői játszanak, a másikon a könnyedebb műfajok külföldi és hazai sztárjai zenélnek, és természetesen több kisebb helyszín is lesz az idei Fezenen. korábban bejelentették a Powerwolf és a Within Temptation fellépését.

A kaliforniai heavy metál csapat, a DevilDriver a frontember Dez Fafara vezetésével eddig hat lemezt készített, májusban érkezik a Trust No One című új anyag. A DevilDriver a Fezen első napján, augusztus 3-án ad koncertet Székesfehérváron.

 

 

 

A folkmetálban utazó finn Finntroll a fesztivál zárónapján, augusztus 6-án zenél. A 1997 óta létező héttagú csapat járt már Magyarországon, 2009-ben a Hegyalja fesztiválon. A Finntroll eddig hat stúdióalbumot készített, a legutóbbi, a Blodsvept 2013-ban jelent meg.

A Tankcsapda sokszor játszott a Fezenen, idén augusztus 5-én fog.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek