Mozart: Requiem

Giuseppe Patané  emlékkoncert

Mozart: Requiem, K. 626

Vezényel: Pier Giorgio Morandi

Közreműködik: Kolonits Klára (szoprán), Németh Judit (alt), Matteo Falcier (tenor), Nagy Zoltán (basszus), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Requiem, K. 626

A zene történetében igen sok nagy remekműhöz tapadt az idők során egy-egy olyan történet, amely hozzájárult a mű népszerűvé válásához. Időnként e történeteknek köszönhető a művek "mellékneve" is. Legnagyobb részükről kiderült, hogy a legendák világába tartoznak. Ám a legvalószínűtlenebbek egyike, a Mozart Requiem ilyen "kísérő története" igaznak bizonyult.

Az élete utolsó évében járó Mozart éppen a Varázsfuvolán dolgozott, amikor titokzatos, magát megnevezni nem akaró idegen jelent meg nála, hogy a mestertől gyászmisét rendeljen. A fekete ruhás idegen több ízben is sürgette Mozartot. A zeneszerző ekkor már súlyos beteg volt, és így hihető az a hagyományozott kijelentése, hogy érzése szerint saját gyászmiséjét írja. A halálos betegség meg is akadályozta Mozartot abban, hogy a Requiemet befejezze. Állítólag még utolsó napjaiban is a mű dallamait dúdolta.

Mozart halála után a legkedvesebb tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be a félbemaradt töredéket. A zenetudomány még ma sem döntötte el, még ma is vitázik afelett, vajon állottak-e Süssmayr rendelkezésére vázlatok, vagy pedig saját ihletéből írta meg a hiányzó Sanctust, Benedictust és az Agnus Dei első szakaszát. Mindenesetre teljesen alkalmazkodott Mozart stílusához, és ezzel egyrészt gyönyörű példáját adta a tanítványi alázatnak, másrészt bizonyította, hogy szerencsés pillanatokban a középszerű, nem kimagasló tehetségű tanítvány is felnőhet mesteréhez. A titokzatos megrendelőről pedig kiderült, hogy egy mindig más tollával ékeskedő, magát zeneszerzőnek kiadó arisztokrata, gróf Walsegg volt. Az első előadás valószínűleg Walsegg kastélyának kápolnájában, feleségének requiemjén zajlott le, a gróf szerzőségével. Mozart özvegye, Constanze azonban rövidesen nyilvánosságra hozta a művet, mint férje alkotását, s még ő gondoskodott a mű első nyomtatott kiadásáról is.

Süssmayr kiegészítő munkáját egyébként egy másik kísérlet előzte meg. Mozart özvegye először Joseph Eybler karmestert kérte fel a munkára, ő azonban nem tudott megküzdeni a feladattal. A Mozart-kutatás jelenlegi állása szerint a mesternek lényegesen nagyobb rész tulajdonítható a feltételezettnél. Mozart kézírásában maradt fenn a teljes Requiem és Kyrie, a Dies irae nagy része, a Tuba mirum, Rex tremendae, Recordare, Confutatis, Domine Jesu és Hostias tételek alapanyaga, valamint a Lacrymosa első nyolc üteme. Ezek szerint Süssmayr csak a Benedictus középrészét és a Hosannát, esetleg az Agnus első részét komponálta.

Mozart egész életműve az összegzés, a szintézis jegyében áll, műveiben, stílusában kora német, olasz és francia zenéjének jellegzetességei egyesülnek. Élete utolsó szakaszában írt művei ehhez a "térbeli" szintézishez hozzáadják az "időbelit". Utolsó alkotói korszakának zenekari és kamaraművei, a Varázsfuvola. és mindenekelőtt a Requiem a barokk önálló szólamokból összefűzött, ellenpontos szerkesztésmódját egyesítik - méghozzá csodálatos összhangban - a dallamosságra és a témák ellentétességére építő klasszikus stílussal.

A Requiem azonban másfajta ellentételezésre is módot adott. Mozart vérbeli drámai zeneszerző volt, aki tisztán hangszeres műveiben is, mondhatni, szinpadszerűen gondolkodott. Érett egyházi zenéjében is többnyire színpad nélküli drámaként fogta fel a latin szöveget, és - bár mindenkor szigorúan tartotta magát a liturgikus kötöttségekhez és törvényekhez - sokkal inkább zenedrámát komponált, semmint templomi muzsikát. 

A tételek egymásutánjában váltakozik az izzó dráma az áhítattal, az utolsó ítélet borzalmainak zenei ábrázolása a túlvilági boldogság festésével, másrészt - mint például a Confutatis-tételben - magán a tételen belül is szembeállítja a tartalmi szférákat, illetve azok zenei kifejezését. Ezekből az ellentétes, egymást kiegészítő részletekből és összetevőkből alakult ki a legmagasabb fokú szintézisben a remekmű. És ezért szól a legnagyobb kérdésre, az élet és halál kérdésére feleletet adó Mozart Requiem első hangzása óta minden korok emberéhez, ezért tartozik a halhatatlan alkotások közé.