Menopauza

Először koncertezik Magyarországon a Take That

2023/10/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be a Budapest Park színpadát.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

A Take That 1989-ben alakul Manchesterben, az eredeti felállásban Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen, Jason Orange és Robbie Williams szerepelt.

Az első lépésektől kezdve sikerre volt ítélve a produkció, debüt lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon egészen a második helyig jutott, sőt, kétszeres platina minősítést ért el.

Alig több mint egy évvel később már érkezett is a folytatás: Everything Changes című anyaguk már az első helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapat számára, világszerte több mint 3 millió példány kelt el belőle.

Ezt követte ‘95-ben a Nobody Else, amin olyan slágerek is helyet kaptak, mint a Back For Good, a Sure vagy a Never Forget és 11 országban vezette az eladási listákat.

Ugyanebben az évben Robbie Williams kivált a formációból, majd sikereik csúcsán, ‘96 februárjában a Take That bejelentette feloszlását. A történet azonban itt még közel sem ért vége.

Majd egy évtized elteltével az ekkorra már négyfős Take That legénysége felrobbantotta az internetet, mikor bejelentették, hogy 2006-ban újra turnéra indulnak. Visszatérő, Beautiful World című lemezük újból a brit eladási listák élén debütált, és az Egyesült Királyság “minden idők legnépszerűbb albumai” listáján is előkelő helyet szerzett magának. A csapat ezúttal újból történelmet írt: ők lettek az első együttes, akik ugyanazon a héten vezették a brit hivatalos kislemez- és albumlistát, illetve az élen végeztek a rádiós játszási listákon is.

A mindent elsöprő sikerek és a masszív turnék mellett még volt idejük egy újabb lemez felvételére is, ami - immár talán nem meglepő módon - újból szinte minden brit listát meghódított, a turnéra pedig azonnal elkapkodták a jegyeket a rajongók. 2010-ben azonban újabb váratlan fordulatot vett a történet, megjelent ugyanis Shame című új dal, amit Gary Barlow és Robbie Williams közösen írtak - ez azért is nagyon különleges, mert a páros ‘95 óta nem dolgozott együtt.

Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el Progress című lemezüket, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett. A csapat ismét rengeteg elismerést zsebelt be tehát a közönségtől és a szakmától egyaránt, sőt, a 2012-es nyári Olimpia záró ceremóniáján is felléptek.

Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból - az elválás barátságos volt, és a Take That azóta trióként halmozza tovább a sikereket. 2014-es III és 2017-es Wonderland című albumuk is hatalmas közönségsikernek bizonyult, platina- és gold minősítést értek el. 2019-ben ünnepelték fennállásuk harmincadik évfordulóját egy 38 állomásos sold out turnéval, vagyis összesen 650.000 rajongó volt kíváncsi az hihetetlenül látványos showműsoráról híres csapatra.

Idén novemberben érkezik a This Life című kilencedik Take That-album, amelyről már egy ízelítőt is kaptunk a Windows című dallal

A Take That tehát hat év után jelentkezik új albummal, amit egy masszív tavaszi brit turné követ, majd a This Life - Under The Stars elnevezésű koncertsorozattal Európa felé veszik az irányt, és végre megcélozzák Magyarországot is.

A Budapest Parkba a jegyértékesítés október 19-én 10 órakor indul. Akik azonban október 17-én 18 óráig előrendelik a This Life című új albumot, azok 24 órával korábban, október 18-án 10 órától bebiztosíthatják helyüket a Take That európai turnéjának bármely állomására.

Take That, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek