KFT vs. Heineken: a multi összesörözte a zenekar dalát
A Népszava számolt be arról, hogy szerzői jogi vita bontakozott ki a KFT és a Heineken Hungária között a Soproni új, Balatoni nyár nevű alkoholmentes radlere miatt. A zenekar szerint a kampány engedély nélkül épít arra a kulturális értékre, amelyet a dal csaknem négy évtized alatt...Debrecenbe kéne menni: 2 hét és 200 fellépővel jön a Campus
Alig két hét múlva indul a Campus Fesztivál a Nagyerdőben. A július 20. és 24. között rendezett debreceni fesztiválon a nemzetközi sztárok mellett több mint 200 hazai előadó lép színpadra, miközben új helyszínekkel és műfaji programokkal is bővül a kínálat.Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten
A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.Szubjektív beszámoló egy Zaz-szűz tollából
A fotón idézett szövegrészletet tökéletes franciasággal ejtem. Többek között ez is kiderült a Budapest Park-béli Zaz-koncerten. (A szerző a méltán híres Satöbbi zenekar énekesnője, akinek ezúton is köszönjük a – nem is akármilyen – beugrás.)Az izlandi rockzenekar ismét beköszön Budapestre
A 2016-os áttörést hozó A/B album megjelenésének tizedik évfordulóját ünnepli jövő tavasszal európai turnéval a KALEO. Az izlandi rockzenekar 2027. március 25-én a Budapest Arénában lép fel, ahol a jubileumi koncerten várhatóan a legismertebb dalok mellett a frissen megjelent deluxe...Megvan a beugró zenész a VOIVOD turnéján, nem marad el a budapesti koncert!
Minden zenekar rémálma az, ha a turné előtt történik "valami": családi okok miatt nem tud részt venni a Voivod nyári európai turnéján Denis „Snake" Bélanger. Szerencsére találtak megoldást, a helyét korábbi zenésztársa, Eric „E-Force" Forrest veszi át. A kanadai...CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban
A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík Zenekar FESZT keretében négy zenekar, több vendégművész és egész délutánt-estét kitöltő program várja a közönséget: a fellépők...A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?
Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek...Nem a nosztalgiából él a Duran Duran
Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the Wolf, majd mindenki elégedetten hazamegy azzal, hogy látott egy számára fontos zenekart a múltból. Aztán a zenekar csípőből felülírta az...Sisi, Barkóczi Noémi, Hien, Lovasi András, Hegyi György és Áron András dalszerzők, szövegírók és producerek jelentkezését várja
Jó kis csapattal indul útjára ismét az Artisjus tavaly nagy sikerrel zárult mentorprogramja. Áron András, Barkóczi Noémi, Hegyi György, Hien, Lovasi András és Sisi a pályájuk elején járó vagy éppen már tapasztalt és további szakmai fejlődésre vágyó dalszerzők, szövegírók és...Egy kellemesen hűvös templombelső hőség idején – és még orgonaszó is jár hozzá ingyen
A Belvárosi Főplébánia-templom ad otthont a IV. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál hátralévő koncertjeinek, amelyek június végén és július elején nemcsak a klasszikus zene kedvelőinek kínálnak programot, hanem azoknak is, akik egy órára kiszakadnának a városi nyüzsgésből.Show must go on – oxigénpalackkal fejezte be a koncertjét Rod Stewart
Ritka levegő, oxigénpalack és semmi rinyálás: Rod Stewart megmutatta Utah-ban, mit jelent az, amikor egy igazi legenda nem hagyja cserben a rajongóit.






































