Fotó: “THE SHOW – a tribute to ABBA”

Az ABBA méltó utódai – lelkes verzió

Drága édesanyámmal lehetőségünk adódott ellátogatni a várva várt koncertre tegnap este az Arénába, amely szinte színültig megtelt.
 
Három koncert, ahol beöltözve bulizhatsz márciusban

Három koncert, ahol beöltözve bulizhatsz márciusban

Bár a farsangi időszaknak már vége, márciusban újra egy kicsit bolondozhatunk: márciusban három olyan nagykoncertet is megrendeznek Budapesten, ahová kifejezetten beöltözve várják majd a közönséget.
 
 
Ha az ABBA nem is, az ABBA-tribute show eljön az Arénába

Ha az ABBA nem is, az ABBA-tribute show eljön az Arénába

A tribute koncepció idén az ABBA “People Need Love” című első kislemezének 45. születésnapját ünnepli. Győrben március 25-én, majd egy nappal később, március 26-án Budapesten lépnek fel vele.
 
Ez teljesen beteg: leharapható fejű plüssdenevért dobott piacra Ozzy Osbourne

Ez teljesen beteg: leharapható fejű plüssdenevért dobott piacra Ozzy Osbourne

A fekete öves Ozzy-rajongók már el is kapkodták annak a plüssállatnak az első, limitált szériáját, amelyet Ozzy a híres denevéres eset 37. évfordulójára dobott piacra.
 
Kipakolt az ABBA stylistja. Vagy nem...

Kipakolt az ABBA stylistja. Vagy nem...

A sztorit a Femina oldalán olvastuk. Mondjuk, forrás nélkül nem nagyon illik közölni efféle történeteket, meg aztán az sem annyira helytálló, hogy a magyar szövegből úgy tűnik, rendre piáltak a backstage-ben, holott az eredeti cikkben erről szó sincs.
 
Cher kedvet kapott a Mamma Mia-tól: ABBA-dalokból készít lemezt

Cher kedvet kapott a Mamma Mia-tól: ABBA-dalokból készít lemezt

ABBA-dalokból készít lemezt Cher. A 72 éves Oscar-díjas énekesnő, színésznő a Today Show című reggeli amerikai tévéműsorban beszélt erről.
 
 
Fotó: középsuli.hu

Megtelik zenével a Vajdahunyadvára!

A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál idén 27. alkalommal is kitárja kapuit a zeneszerető közönségnek. Július 2. és augusztus 2. között szimfonikus koncerteket valamint a Budapest Bár, a 100 Tagú Cigányzenekar és a Sabbathsong Klezmer Band előadásait élvezhetjük ebben a páratlan...
 
Fotó: sagegateshead.com

Győrben és Budapesten is lesz ABBA emlékkoncert jövő márciusban

Bár még távolinak tűnik a dátum, de érdemes feljegyezni, 2019 március 25-én Győrben, március 26-án pedig Budapesten is megtekinthetjük a világ legjobb ABBA emlékkoncertjét. Érkezik a The Show: A Tribute To ABBA névre keresztelt előadás!
 
A Meseautótól a Carmenig

A Meseautótól a Carmenig

Meseautótól a Carmenig címmel tartanak koncertet a MOM Kulturális Központban, ahol Masa Anita lemezbemutatójára és a Sabbathsong Klezmer Band újévi koncertjére várják a közönséget január 9-én, kedden este.
 
Fotó: Larry Hirshowitz

Ő Jack Black kedvenc heavy metálosa

A Planet Rock interjút készített a rockmániás színésszel, a saját zenekarral is rendelkező Jack Blackkel. Az újkori Jumanji, a Rocksuli vagy a Pop, csajok, satöbbi című filmek sztárja soha nem titkolta a keményebb zene iránti rajongását, sőt, amikor csak tehette, filmjeiben rengeteg...
 
Mamma Mia minden mennyiségben!

Mamma Mia minden mennyiségben!

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.
 
Ozzy Osbourne nagy bejelentése

Ozzy Osbourne nagy bejelentése

Ozzy Osbourne bejelentette, hogy utolsó világ körüli turnéjára indul. A Black Sabbath egykori frontembere a nagyszabású koncertezés után visszavonul. Vagy nem.
 
Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek