Fotó: F.O. System/FB

Két koncertbeszámoló – Nagy Gyulára emlékezve: Pál Utcai Fiúk, F.O. System

Bár alapból két koncertről szerettem volna írni külön-külön cikket, november 2-án (ami mellesleg halottak napja, és idén egy soknapos hétvége közepére esett) történt egy olyan szomorú esemény, amely elhatározásom megmásítására és egy kissé másfajta cikk megírására késztetett.
 
Fotó: PUF/FB

A színpadon a 35 éves Pál Utcai Fiúk!

Na jó, nem a tagok ennyi idősek, azok mind öregebbek ennél legalább 10 évvel, van, aki 15-tel is, de maga a zenekar ennyi volt az idén.
 
 
Május 6-ig lehet jelentkezni az ország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató versenyére

Május 6-ig lehet jelentkezni az ország legnagyobb szabadtéri tehetségkutató versenyére

A hazai fesztiválszezont a Feszt!Eger nyitja, a festői Bolyki-völgyben. A "Csakazértis zene!" felkiáltással ismertté vált fesztivál május 31. és június 2. között hívja a fesztiválozókat és a szakmát, valamint az ifjú zenei tehetségeket, hisz' a buli mellett lesz idén is a Music...
 
Fotó: Barba Negra

Pál Utcai Fuck – farsang gőzerővel

A két zenekart a nevek részleges hasonlóságán (út, utca, fuck, fiúk… ismertem olyan Fiksz rádiós főszerkesztőt, aki lazán össze is vonta őket Pál Utcai Fuck néven, ennyit erről) kívül sok egyéb is összeköti. Mindjárt sorolom is.
 
Két legyet egy csapásra? Pál Utcai Fiúk – Quimby-koncert az Akváriumban

Két legyet egy csapásra? Pál Utcai Fiúk – Quimby-koncert az Akváriumban

Hogy hogyan, miért, melyiket? Majd rátérek arra is. A lényeg, hogy két jelenleg (épp) létező hazai kedvenc zenekaromról van szó, ennek ellenére idén nyáron mindkettőjük koncertjére csak egyszer jutottam el, ráadásul a PUF-ra olyan régen, hogy már arra sem emlékeztem, hogy az idén...
 
Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek