Két koncertbeszámoló – Nagy Gyulára emlékezve: Pál Utcai Fiúk, F.O. System

3 hete  ·   Koncertbeszámoló   ·  Zerge

Bár alapból két koncertről szerettem volna írni külön-külön cikket, november 2-án (ami mellesleg halottak napja, és idén egy soknapos hétvége közepére esett) történt egy olyan szomorú esemény, amely elhatározásom megmásítására és egy kissé másfajta cikk megírására késztetett.

Fotó: F.O. System/FB

Nevezetesen az, hogy ezen a napon meghalt Nagy Gyula, a Fekete Lyuk (vagy ahogy az odajáró közönség nevezte, a Yuk) egykori vezetője, szervezője, mindenese, lelke. És amilyen a véletlen, mindkét együttes, amelyről írni akartam – sok más zenekarral együtt – nem kis részben a Fekete Lyuknak és áttételesen talán neki is köszönheti, hogy annak idején országos ismertségre tett szert, úgyhogy gondoltam, összevonom a két cikket, és egy kicsit én magam is emlékezem Nagy Gyulára.

Szóval a koncertek.

November 3-án a kettő közül az első csapat, a Pál Utcai Fiúk lépett fel full telt házzal az A38 hajón.

Aki olvassa a Koncert.hu-t, annak nyilván nem meglepetés, hogy szeretem Lecsóék zenéjét, és mivel megint eltelt néhány hónap, mióta nem láttam őket, ideje volt megint megnéznem, de mire észbe kaptam, minden jegy elfogyott, de annyira, hogy már a zenekar sem tudott szerezni. (Ezúton is köszönet Barnabásnak az A38-ról, hogy közbenjárt az érdekemben – és Konrádnak a rugalmas ügyintézésért.)

A koncert kezdése ugyan – mivel előzenekar is volt, őket simán lekéstem – 9 órára volt kiírva, de mikor 9 előtt pár perccel odaértem, már ment a koncert, ám erről a közönségnek a Hajó egyéb részein iszogató-beszélgető-dohányzó része sem tudhatott, mivel még érkezésem után kezdett igazán megtelni a terem, tényleg zsúfolásig. Ami csak azért kényelmetlen, mert kb. bárhol áll az ember, mindig akar valaki kijjebb vagy beljebb – vagy a pulthoz, illetve a pulttól 5 sörrel különböző testrészeiben a barátaihoz – jutni, úgyhogy lökdösik jobbról-balról, meg még a sör is ráfröcsög – ráadásul nem is a szájába –, ami nem tesz igazán jót a koncertélménynek.

Szigetszentmiklós gyöngyszemei azonban (itt jut eszembe, mennyire érdekes, hogy bár a zenekar több átalakuláson is átesett szinte minden poszton, Lecsót és Anikót kivéve, az országos sikerek ellenére többnyire minden tag szigetszentmiklósi volt, talán egy esetet kivéve, szóval megoldották egy viszonylag kis településen belül, ez sem gyakori) megtettek mindent, hogy ezeket a gondokat gyorsan feledtessék. A zenekar köztudomásúlag készül az új lemezére, úgyhogy most a szokásosnál kissé több új számot hallhattunk, ha jól értettem – amikor csak beszélt Lecsó, nem énekelt, nem mindig lehetett hallani, egyrészt mert kevés volt a hangerő, másrészt mert beszélgetett még vagy 598 ember a teremben lévő 600-ból, bevallom, néha én is –, most is volt olyan dal, amelynek ekkor volt az ősbemutatója, de a műsor azért nagyrészt a megszokott számok köré épült, persze annyival rövidebb változatban, hogy most 1,5 óra volt engedélyezve az előadásra, ebbe kellett beleférnie az erre az estére szánt régi és új daraboknak is.

Természetesen Lecsó megemlékezett röviden Nagy Gyuláról is, és ezen az estén neki ajánlotta a Nehéz idők című dalt, amely először a Fekete Lyukban csendült fel közönség előtt valamikor 1989 táján, majd utána még éveken át rendszeresen az együttes egyik legnépszerűbb számaként, hiszen a PUF többnyire telt ház előtt játszott ott, emlékeim szerint a nézőcsúcsot is ők állították be, pár emberrel előzve a Sziámit. A hely az adottságait tekintve olyankor átalakult egykori gyári munkászuhanyozóból ruhás gőzfürdővé és izzasztókamrává (annyira, hogy volt olyan Sziámi-koncert, amikor mindenki félmeztelen volt a színpadon – az énekes és vokalista lányok is).

A koncert a hangerőtől eltekintve remek volt, ezúttal különösebb egyéb attrakciók nélkül, hiszen nem volt semmilyen különleges alkalom (farsang, születésnap stb.). Az A38 hangerejével pedig a kezdetektől az a gondom, hogy túl halk a színpad, koncert közben simán lehet normál hangerővel beszélgetni – ezzel csak az a baj, hogy másokat meg zavar. Néha én vagyok ez a más, máskor meg más.

A másik – nem tudom, mikor felvett – módi újabban az az A38-on, hogy a koncert után gyorsan kihajtják a közönséget. Ez egyáltalán nem szimpatikus, meg kell, hogy mondjam. És nemcsak nekem nem az. Régen azért, emlékszem, iszogattunk ott hajnalig, és nem kevesen, esetleg egyesek még táncolni sem átallottak, mert valami konzervzene is szólt közben. Most, ha a koncert után még szeretnél meginni egy sört vagy bármit, mehetsz a szabadtéri orrbárba, ami nyáron nem gond, de télen a berakott gázmelegítők ellenére nem kellemes élmény, nem igazán a sörözésre ideális a helyszín. Merthogy kurva hideg van – pedig igazán még tél sincs –, és a sörözés alapból nem egy nagykabátos sportág, mint a forraltborozás.

A kiűzés oka pedig: a koncert után kezdődik valami tuc-tuc diszkó, persze külön belépővel.

Ezt semmiképp nem nevezném közönségbarát hozzáállásnak.

A másik együttes, az F. O. System pont egy héttel később, november 10-én tette tiszteletét a Barba Negrában, az utóbbi években mondhatni már szokásos őszi koncertjét adva az időnkénti Volt fesztiválos nyári mellett.

Itt is volt előzenekar, a Deley nevű csapat, Jerabek Csabi, az FO basszusgitárosa ajánlotta őket a figyelmembe. Az együttes valahol a Colorstar és a Korai Öröm közti zenét művel, műfajt nem mondok, mert megnéztem a Wikipédián, és előbbire azt írják, hogy „ethno-techno, space rock, electronic dance”, a másikra azt, hogy „progresszív rock, pszichedelikus rock, világzene”, nos ezek egy része – mivel fogalmam sincs róluk – simán lehet akár igaz is, de hogy a Korai esetében a rá megadott jelzők közül egyik sem az, az hóttzíher. Azokat a műfajokat ugyanis ismerem. Én magamtól valami lassú trance vagy hasonló műfaji besorolást aggatnék rájuk, persze nem elképzelhetetlen, hogy tévesen, ez a kissé már túl sok elektronikát tartalmazó zene nem igazán az én világom, bár mindkét fenti csapatot megnézem élőben évente néhányszor. Az évi néhányszori meghallgatást kivéve a többi a Deleyre is igaz, merthogy őket most hallottam először. Én ugyan nem voltam elájulva a zenéjüktől, de sok ismerősömnek nagyon bejött, úgyhogy majd adok még nekik egy esélyt, hátha csak nekem nem volt hangulatom aznap ehhez a műfajhoz.

Utánuk következett aztán, amiért igazából jöttem, a 80-as évek hazai dark rockjának koronázatlan királyai, a legenda stb.

Gondolom, aki a cikket olvassa, annak eleve mond valamit az F. O. System név, de tekintettel arra a 2 emberre, aki véletlenül tévedt ide: az 1980-as évek végének legismertebb hazai dark rock-zenekara voltak, már amennyiben a Bonanza Banzai-t nem számítjuk ebbe a műfajba (én nem számítom), erős óbudai kötődéssel. Akkoriban rendszeresen telt ház előtt játszottak a különféle budapesti klubokban (én az egykori Ráday klubban láttam őket először – mit tesz isten, pont a fentebb megénekelt Pál Utcai Fiúkkal közös koncerten), majd megnyitása után a Fekete Lyuk egyik emblematikus zenekarává váltak, és bár felléptek a városban máshol is, a rajongóiknak ekkortól a lyukbéli (hogy azt ne mondjam, lyukas) koncertek voltak az „igazi” FO-koncertek.

Részben ennek köszönhetik végzetüket is, mert a Yuk 3. születésnapjára Nagy Gyula összeverbuvált egy bandát az ott rendszeresen fellépő, illetve próbáló együttesek tagjaiból alkalmi fellépő bandaként Sex Action néven, mindegyik tag zenekarának stílusától eltérő rockzenével és a zenekarnévhez illő, meglehetősen mocskos, erős szexuális töltetű, nőalázó szövegekkel, de aztán akkora lett a sikerük, hogy – igaz, más közönség előtt, nem a Yukba járó punkok-darkok-gothicok-gruftik-alterosok, hanem a rockerek körében, de – alig több mint egy év alatt általuk sem várt szinten befutottak, mivel Nagy Gyula – akkor még csak – botcsinálta menedzserükké előlépve szervezett nekik koncerteket, és ez pár év alatt az ország legnépszerűbb zenekarává tette őket, bizony, még a szintén legjobb korszakát élő Tankcsapda is csak második volt akkor mögöttük.

Az F. O. Systemnek egy hangzóanyaga jelent meg 1990-ben kazettán (sajnos, személyes kedvencem, a dark stílusból kissé kilógó Utazás nem szerepel rajta), majd pár évvel később CD-n és még később bakeliten is, de az FO az 1991-es HungaroCarrot fesztiválon, a Petőfi Csarnokban bejelentett feloszlás után sokáig egyáltalán nem hallatott magáról. Aztán a megszűnés után 15 évvel, 2006-ban adtak egy telt házas koncertet az azóta ledózerolt (a kettőnek semmi köze egymáshoz) PeCsában, majd meghívást kaptak a Volt fesztiválra, és azóta hébe-hóba lehet őket élőben is látni, néha évente kétszer is, de néha több év is eltelik két koncertjük között.

A mostani koncerten minden általam ismert szám elhangzott, és mivel a zenekar nem tervezi újak írását, mondhatnám úgy is, hogy a teljes repertoárt hallhattuk. Mivel Zana Zoli a Kartellel kapcsolatos sűrű elfoglaltsága miatt épp nem ért rá, helyette druszája, az Akela egykori és a VHK jelenlegi dobosa, Király Zoli püfölte a bőröket, és a mivel Lakatos Gyuri, aki a 90-es években billentyűzött egy ideig, már évtizedek óta nem zenél, az ő helyére Földi Tamás állt, aki ezenkívül a gitárhangzást is színesítette néhány számban.

Mivel a többiek folyamatosan zenélnek valahol, sőt, Matyi (Mátyás Attila) például egyértelműen fejlődött is az FO feloszlása óta eltelt 27(!) évben, a koncert egyedül Jerabeknek jelenthetett némi nehézséget, aki tudtommal évek óta nem zenél aktívan sehol, és mint ahogy azt pár éve nyilatkozta, a basszusgitározás nem olyan, mint a kerékpározás, ha nem gyakorolsz rendszeresen, ezt bizony el lehet felejteni. De azért sikerült megoldania.

A koncert remekül szólt, legalábbis ha nem a két pult közötti részben foglalt helyet valaki, mert ott csapnivalóan, de ez a klub sajátosságaiból adódik – ahová csak szórt, innen-onnan visszavert hangok jutnak, ott ez van, ki kéne rendesen hangosítani ezt a teremrészt is. A terem fő részében viszont kifogástalanul élvezhető volt a koncert.

Most figyelmesebben hallgatva a zenét több Sex Action-dalnak a gyökereit is felfedeztem az F. O. System műsorában. Érdekes lenne meghallgatni egy 1988-as koncertfelvételt (ha van), hogy ezek mennyire voltak jelen akkor, vagy mennyire az azóta bekövetkezett zenei fejlődés visszavetülései ezekre a számokra azok jelenlegi koncertverziójában.

Természetesen Matyi is megemlékezett Nagy Gyuláról, annál is inkább, mert talán ő állt hozzá legközelebb a hazai zenésztársadalomból, ugyanis Gyula sok éven át volt a Sex Action menedzsere, mint fentebb írtam, nem kis mértékben neki is köszönheti az együttes – természetesen a jól eltalált zenék és ütős szövegek mellett –, hogy akkora sikereket értek el, amekkorákat, és Matyi a munkakapcsolat megszűnését követően is jó kapcsolatban maradt vele. Az együttes a koncerten a Miért című számot ajánlotta Nagy Gyulának, külön kihangsúlyozva, hogy nem a szövege, hanem a zene hangulata miatt, még mielőtt valaki bármit félreértelmezne.

A koncert világítását illetően sokan méltatlankodtak kissé, hogy a dobost kivéve miért mindenki más csak hátulról lett megvilágítva, de mint kiderült, ez tudatos koncepció volt, mondjuk úgy, részben hiúsági szempontból is („figyelj, nem vagyunk már huszonévesek, és ez látszik is”). Minket ugyan ez nem zavart volna, Deák Bill jóval idősebb, mégsem tesz ilyet, de megértjük.

A kivetítésre már a két évvel ezelőtti koncerten is felfigyeltem, hogy mennyire jól voltak megkomponálva a háttérre vetített videók, és mennyire jól lettek a zenéhez illesztve, látszott, hogy van benne munka. Ez idén sem volt másként, talán az okoslámpákkal lehetett volna még kicsit ügyesebben összekombinálni a vetítést és a teljes színpadképet, ez a két évvel ezelőtti koncerten szerintem jobban sikerült, de most sem volt rossz.

(Az oldalfalakra koncert közben Halloweenről a gépben ragadt, kissé gyermekded úszó ábrákat vetítettek, az azért kissé vicces volt, pláne a fentiek mellett.)

A koncerten lehetett kapni a zenekar felvételeit is, már legalábbis egy darabig, mert a dupla CD annyira elfogyott, hogy már a kiadónak sincs több példánya, mint megtudtam, csak a zenekartól lehet még a náluk megmaradt néhányat beszerezni. Ezenkívül – mint Jerabek Csaba tájékoztatott – a koncertre megjelent 500 sorszámozott példányban bakeliten (tudom, hogy valójában nem az, de mivel pont annyira nem is vinil, aminek meg mások mondják, teljesen mindegy, hogy a két hibás név közül melyiket használom) is a CD B lemeze, mégpedig 200 példány (akinek ez mond valamit) 180 g-os áttetsző (hivatalosan pearl clear), 300 példány pedig hagyományos fekete színű nyomásban. Ez jelenleg még kapható, de mivel összesen 500 példány készült, valószínűleg már nem sokáig. A bakelitek ugyan a csillaghegyi Tom-Tom Stúdióban, a 80-as évek második felében készült stúdiófelvételeket tartalmaznak, de mivel a zenekar teljesen gyakorlatlan volt még a stúdiózásban, koncertszerűen játszották fel a dalokat (ahogyan tette azt pl. 20 évvel korábban a Iggy Pop első komoly együttese, a Stooges az első lemezük felvételekor, napjainkra viszont néhány zenekarnál ez már tudatos koncepcióként jelenik meg bizonyos anyagok rögzítésekor), csak persze közönség és az ezzel járó közönségzaj nélkül. De mégis kevésbé steril, mint amennyire egy átlagos stúdiófelvétel az szokott lenni.

És itt a végén egy kicsit én is emlékeznék Gyulára – ami esetemben nem választható el a Fekete Lyukra emlékezéstől, mivel Gyula és a Yuk számomra szorosan összekapcsolódik, hiszen ott ismerkedtünk meg, és ott töltöttünk hosszabb időt egymás társaságában.

Mostanában ugyan már csak nagy ritkán beszéltünk telefonon, de ha összefutottunk valami koncerten, mindig jókat beszélgettünk. A Fekete Lyuk megnyitásától jó 25 évvel ezelőttig viszont gyakorlatilag napi szintű kapcsolatban voltunk a Yuk révén, és remélem, nem bánná ő sem, hogy azt mondom, hogy kedveltük egymást, ami aztán az egyre ritkább találkozások ellenére is megmaradt.

Halálának híre azért ért váratlanul, mert alig pár héttel korábban beszéltem vele telefonon bizonyos Fekete Lyuk-as zenekarok és azok felvételei ügyében, és egy szóval sem említette, hogy beteg lenne – aztán mint később Matyitól megtudtam, lehet, hogy akkor még nem is volt, egy nagyon rosszindulatú és gyors lefolyású betegség alig egy hónap alatt győzte le.

Gyula mindenképpen érdekes figura volt.

Amellett, hogy DJ-ként is működött több szórakozóhelyen (hagyományos diszkózenéket játszva), mégis valahogy az attól a műfajtól igen távol eső underground zenei világot is közel érezte magához, és igyekezett az ilyen zenét játszó együtteseknek fellépési lehetőséget biztosítani. Rengeteg alternatív és punkzenekar köszönhet neki sokat, nemcsak a Fekete Lyuk-időszakból, hanem már évekkel korábbról is, mivel fellépési lehetőséget adott az akkori underground vonalba tartozó együtteseknek a későbbi Yuk fölött, a Ganz-Mávag Vörösmarty Művelődési Házában (az előző átkosban a cégek ilyeneket is tartottak fenn), a Golgota utcában, ami ugyan már nem a Belváros, de azért még elég közel van hozzá (igaz, akkor kicsit még vadabb és elhanyagoltabb volt a környék és maga az akkor még fás-bokros, mára kietlenné „szépített” Golgota tér is). Olyanoknak, akik néhány kis egyetemi klubon kívül egyébként olyan külvárosi helyekre voltak kiszorulva, mint a Zugló széléhez közeli egykori Kassák klub (mikor utoljára jártam arra, egy könyvtár volt a helyén), a még jóval kintebb eső, Mátyásföldön található egykori Ikarusz Művelődési Ház (még egy céges intézmény) és a város legszélén lévő Kozák téri művelődési ház, illetve Óbudán a Meggyfa utcai KISZ-klub, a két utóbbi inkább punkkoncerteknek adott helyet.

Aztán 1988. február 27-én egy Balkán FuTourist-koncerttel (ezen nem voltam jelen – szerettem a zenekart, csak más dolgom lehetett, lehet, hogy épp műszakoztam a repülőtéren), majd másnap egy VHK-val (ezen viszont igen) megnyílt a Fekete Lyuk, amelynek eleinte még a hosszabb távú fennmaradása is kétséges volt.

A következő időszakban – években – ugyanis elég gyakran próbálták elgáncsolni a helyet, az akkor még csekély számú médiában is, az újságok úgy írtak róla csupa rosszat, hogy az újságíróik talán le sem mentek a helyre, de a tévé ott készült riportműsora sem igazán igyekezett jó színben feltüntetni a helyet, valamint eleinte rendszeresek voltak a rendőrségi razziák is, sőt, többek közt magának a felette lévő művelődési háznak az igazgatója is – amelyhez egyébként kezdetben a Yuk is tartozott – próbált néha keresztbe tenni a klubnak (erről aztán a Rockinform egyik korai számában meg is interjúvoltam mindkét felet, ütköztetve a véleményeket), amelyet a rendszerváltás után aztán Gyula kivett „gebinbe”, havi bérleti díjért – még így is tartva a legalacsonyabb budapesti belépődíjakat (voltak 30 Ft-os belépőjű koncertek, ami már akkor sem volt nagy pénz), sőt, időnként egyes nagyobb koncertek jegyeivel ingyen beengedték az embereket, pl. Nick Cave első budapesti koncertje után a VHK-ra, aminek a kezdésével is megvárták az átérőket.

Aztán máig tartó legendává nőtte ki magát a Yuk, amelyet több nyugati zenei (és nemcsak zenei) magazin már a rendszerváltás előtt is többször sorolt a világ legjobb alternatív zenés klubjai közé. Annyira, hogy manapság már divat azt mondani, hogy oda járt valaki, olyanok körében is, akik életkoruknál fogva ezt biztosan nem tehették meg. Persze adtak már Magyarországon 1956-os ellenálló emlékérmet olyannak is, aki az 1970-es években született, szóval a sorba beillik.

Gyulával és a helyetteseként funkcionáló és a koncertszervezésben is oroszlánrészt vállaló Pánczél Gabival már az első koncert után elkezdtünk beszélgetni, és mivel hasonló véleményen voltunk a zenéről és sok egyébről, hamar megtaláltuk a közös hangot, úgyhogy ez hamar rendszeressé vált, és időnként a szűk irodahelyiségben folytatódott, többek közt olyan arcok társaságában, mint Pálinkás „Punxnotdead” Robi.

Nekem a lepukkantságával együtt tetszett és az első 3-4 évében törzshelyemmé is vált a Yuk, annyira, hogy egy időben csütörtökönként egy barátommal ketten csináltuk az Alternatív Zenei Játékok nevű alterdiszkót, ha Gyula éppen nem ért rá (pl. mert hagyományos diszkót tartott valamelyik Duna-parti szálloda halljában – volt, hogy oda is elvitt bennünket, magunktól biztosan nem mentünk volna, ki is lógtunk a közegből már a ruházatunkkal is, bár annyira nem, amennyire a Yuk fölött egy időben működött Kaszablanka diszkó elit közönségétől különböztünk, érdekes képeket lehetett volna ott készíteni, ha jár arra fotós, csilivili ruhában közlekedő diszkós csajok és faszijaik lépkednek el a földön ülő-heverő-beszélgető szakadt punkok közt, mit ne mondjak, volt némi kontraszt). Ezenkívül persze összebarátkoztam itt a közönség és a fellépők jó részével is, többek közt a Pál Utcai Fiúk, az Auróra, a Kispál és a Borz akkori tagjaival innen datálódik az ismeretségünk, ahogy az IQ80 együttessel is, amelynek aztán a technikusa is lettem rövid hátralévő fennállása idejére.

A Fekete Lyuk úttörőként olyan mára legendás helyeket előzött meg jó 1,5 évvel, mint a Tilos az Á… és a Blue Box. Ráadásul az első olyan zenei klub volt a fővárosban, amelyik reggel 5-ig nyitva tartott (általában akkor is, ha kevesen voltak, azaz nem volt fogyasztás), hogy a vendégeknek ne kelljen bolyongani az éjszakában, hanem fel tudjanak szállni a már elindult reggeli tömegközlekedésre, addig meg aludtak szerte a teremben, például a szőnyeggel borított, talán 40 centi magas színpadon (ennyi fért bele, alacsony volt a plafon, így is volt, aki beverte a fejét, pl. a Parabellum francia punkegyüttes énekese, aki ezt nem realizálva felugrott a koncert elején, így a koncert végére az eredetileg fehér pólója az izzadság-vér kombótól szép halványpirosra változott; becsületére legyen mondva: a koncertet lenyomta végig).

Persze a többség nem várta meg a 24-es villamost, hanem remek gyalogtúrákat tettünk a mellékutcákon a Nagyvárad térre a metróhoz, jókat beszélgetve közben.

Mindezek Nagy Gyulára gondolva jutnak eszembe, és persze számos egyéb történet még, hiszen az a 3–4 év, amikor szinte minden szabad időmet ott töltöttem, elég sűrű volt, rengeteg eseménnyel, mindet lehetetlen is felidézni, pláne leírni, mert abból nem cikk, hanem könyv lenne.

 

Fekete Lyuk, Nagy Gyula, Pál Utcai Fiúk

 

 

Szólj hozzá!


17 év szünet után egy koncerte összeáll a 25 éves zenekar

17 év szünet után egy koncerte összeáll a 25 éves...

1999-ben megjelent "Wombocosmic" lemezének címadó dala újrakevert változatával jelentkezett hazánk kultikus doom bandája, a Mood.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab idén karácsonykor 10 alkalommal ismét színpadra kerül, de hamarosan megérkezik a boltok polcaira a csomagban megjelenő Álomutazó CD és a tavalyi nagy sikerű előadást tartalmazó DVD.

A Budapest Voices énekese új klippel zárja az évet

Nagy Ricsi az X-faktorban tűnt fel, és a fiatalember előtt a tehetségkutató számos kaput megnyitott: szerepelt filmsorozatban (Középsulisok), beválogatták a Budapest Voices énekesei közé, az év elején kiadta első, hatszámos albumát (Egy percig tart), lemezbemutató koncertre készül – most pedig új klippel jelentkezett.

Király Linda ismét magyarul énekel

Király Linda hosszú hallgatás után egy karácsonyi dallal jelentkezett. „A legszebb ajándék" című dal szerzője maga az előadó.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek