Mivel ebben az évben nem voltam még rendes szabadtéri Pál Utcai Fiúk-koncerten (az Európa-napit a Szabadság téren nem tekintem ilyennek), csak klubokban (például a Gödörben a zárás előtti napon, a farsangi barbásról meg írtam is), nagyon készültem rá, hogy csak lesznek majd valahol a nyáron, és nagyon csodálkoztam, hogy nincs dátumuk a Budapest Parkba, ahol pedig minden évben legalább egyszer felléptek eddig, néha egy nyáron többször is, ahogy nem láttam őket a Kobuci kert nyári programján (naná, egy teljes hónapig nem volt ott koncert, csak foci vb-nézés...) és a Barba Negra Track műsorlistáján sem (a Kobuciban szeptember 15-én azért csak lesznek).
Aztán amikor megláttam, hogy a Budapest Parkban mégiscsak fellépnek, de mikor… hát kissé szívtam a fogam, hogy jaj, hát miért pont a Sziget idejére kellett ezt tenni… ráadásul azon kevés koncertek egyike is épp ekkor volt a Szigeten, ami érdekelt volna az idén, nevezetesen a Mumford & Sons fellépése.
Na mindegy, kedves Mumfordék, így jártatok, majd ha legközelebb erre jártok (és nem lesz PUF-koncert), akkor jól meg lesztek nézve.
Gondoltam, hogy érjünk oda időben, végre egyszer valahova még míg fent van a Nap, de hát ember tervez… a BKV meg felújítja a kb. 3 éve felújított villamossíneket az 1-es villamos vonalán (persze ez megy a Nagykörúton is, már harmadik éve ugyanott… hogy ezeket soha senki nem vonja felelősségre, és még ki is fizeti... botrányos, ahogy az is, hogy ezért a városvezetés nem emel szót – persze Tarlós bácsi felesége nem jár arra, mint a Szépvölgyi úton, ott érdekes módon egyből intézkedtek), és pótlóbuszpótló pót-pót-pótlóbusz jár a vilinger helyett, ahogy a metró helyett is hétvégén, pedig hogy ott aztán az égvilágon semmit nem javítanak hétvégén a Kökitől az Élmunkás (ja, bocs, Lehel) térig, az hétszentség, az utasokkal való szándékos kibaszáson kívül nem hiszem, hogy más értelme is lenne ennek. Egyébként láttam már nyugatkülföldön ilyen javításokat pár éve, nos, ott méterenként kb. 2 ember dolgozik (úgy értem, dolgozik, nemcsak ott van) folyamatosan, nem kilométerenként kettő támasztja a lapátot napi 8 órában. Készen is voltak vele pár nap alatt a pár hónap helyett.
Szóval némi késést szenvedtem a tervezetthez képest, de azért ott voltam már 8 előtt. Este, persze.
Aminek az volt az értelme, hogy állhattam sorba vagy fél órát, mert a pénztárak közül csak 3 volt nyitva a hatból, ezért előttük igen hosszú sorok kanyarogtak (pedig mivel ma már a többség előre veszi meg a jegyét a neten, bizonyára lehetett volna tudni, hogy mennyien érkeznek, és az is eléggé 2015., hogy a kinyomtatott vagy akár mobiltelefonon bemutatott, QR-kódos jegyet (A4-eslap) még külön be kell váltani belépőre (szintén papír) mindenkinek – Brazíliában már a gondolatra felsír egy őserdő, ha már környezetvédelem, ugye –, súgnék, hogy már feltalálták ám a vonalkódolvasót, sőt, hordozható formában is létezik már), és ahogy észrevettem, a számítógépes rendszer sem igazán gyorsítja a jegykiadást, sőt, mire mindent mindenhova beütnek, kinyomtatnak, mittudomdénmicsinálnak, és mire a jegy is az ember kezébe kerül, annyi idő alatt hagyományos jegyből (jó napot, két jegyet kérek, jó napot, négyezer, tessék a pénz, tessék a visszajáró meg a jegy, köszönöm, köszönöm, viszlát, viszlát) egy kishaszongépjármű-raktérnyit el lehetne adni. A másik ilyet – hogy a számítógép minden munkát lelassít – a postán tapasztalom, Magyarország szerintem az egyetlen ország a világon, ahol a számítógépet nem a folyamatok gyorsabbá tételére, hanem a lassítására tudják felhasználni. De akkor meg minek van rá szükség?
Hogy VIP-/Hoppá-/sajtó- stb. ablak nem volt nyitva, azt már nem is említem, egyébként is jó a nép sorsában is osztozni (amikor nem sajtósként megyek, akkor én is nép vagyok úgyis), legalább lehet beszélgetni a sor(s)társakkal.
Nos, fentiek miatt az első 2 számot (Nehéz idők, Balatonszepezd) kapun kívül tudtam abszolválni, amit sajnáltam, mert mindkettőt kedvelem, az elsőhöz még a zenekarral közös harmincéves emlékek is fűznek, szerintem már leírtam valahol, akit érdekel, nyomozzon utána.
A jegykiadás sikeres lassítása mellett észszerűsítették viszont a beengedést (és csak ekkor tudatosult bennem, hogy ebben az évben még nem is voltam a Parkban nagy koncerten, csak egy hétfői kicsin, a Black-Out akusztikus buliján valamikor májusban talán), szóval nem kell a sajtó- vagy Hoppá-jeggyel a Hoppá-bejárathoz baktatni a fél világot megkerülve, hanem a pénztárak melletti normál bejáraton is be lehet menni, ez szintén jelent pár percet (ilyenkor bezzeg jó, hogy nem vagyunk megkülönböztetve a néptől!). Mondjuk én ezt már évek óta javasoltam, önös érdektől hajtva persze.
(Ez a Hoppá a helyi VIP, ha netán valaki nem tudta volna eddig, és igazából csak egy erkéllyel nyújt többet, mint a nézőtér, ezt én például nem szoktam igénybe venni, mert kint jobban szól a koncert, a vécék meg kint is tiszták, és általában ott sincs sor – ha van, akkor többnyire bent is –, a pia pedig bent is ugyanaz ugyanannyiért, kaja meg nincs is.)
Szóval aztán csak bejutottam, és onnantól már nemcsak több száz méternyi távolságból hallhattam, de láthattam is az együttest, nagyjából a keverőpult mellett letáborozva, ahogy szoktam. Fiatalon sem voltam az a tipikus első sorban tomboló alkat, mindig inkább hallgatni szerettem a zenét, mint ugrálni rá. Jó, néha azért előfordult az is.
A koncert első felében elhangzott néhány új, lemezen még meg nem jelent dal is (bár jobban belegondolva a Balatonszepezd is ilyen, de újnak azért nem új), ezekről az a véleményem, hogy egy-két kivétellel nem érik el a Legelő albumon lévők szintjét, de hát majd meglátjuk, meg azt is, hogy az évek alatt hogyan alakulnak majd át, hisz a PUF-ra eléggé jellemző, hogy folyamatosan változtatgat a régi dalain is, ha nem is akkorát, mint az Ilyen egy férfi címűn, amely új dallammal (Manu Chao– Bongo Bong/Je ne t’aime plus) és új szövegrészekkel is bővült az évek során, és ez egyáltalán nem vált a dal hátrányára, pedig már az első demón (kb. 1985-ben! – a mostani közönség egy részének még a szülei is gyerekek voltak akkor) szereplő eredetiben sem volt rossz. Tényleg, majd ráveszem őket, hogy az első demó többi, koncerteken évtizedek óta nem szereplő számát is játsszák már le egyszer, azok közt is vannak jók. Ha máskor nem, a 40. PUF-szülinapon.
Ha már kerek születésnap (ami engem illet, ott voltam a 10 évesen – akkor, a Fekete Lyukban mindig a közönség más-más tagja húzta ki a következő szám címét egy kalapból–, a 20, a 25 és a 30 évesen is, a 15 éves nem tudom, miért maradhatott ki, az 5 éves, ha volt, azért, mert talán nem tartottak; majdnem azt írtam, hogy akkor még nem ismertem őket, de jobban belegondolva de), akkor illik valami különlegessel is kirukkolni, ez a Pál Utcai Fiúk esetében ezúttal a Color Quartett vonósnégyes meghívása volt – a szaxofonos fiú úgy látszik, mára állandó tag lett, így már fúvósszekciót alkothatnak a trombitás Kukával –, akik a koncert közepén több dalban is vendégszerepelve lepték meg a nagyérdeműt, és színesítették a PUF dalait, köztük olyan népszerűeket is, mint a most egymás után előadott Milyen állat? és a Legelő, amely utóbbira a vonósok mellé újabb meglepetésvendéget varázsolt elő az együttes, ha nem is a cilinderből, de a színpad mögül, Beck Zoli, a 30Y gitáros-énekes-mindenese személyében, aki ezúttal gitáron nem, csak énekhangjával emelte az előadás fényét (lásd még: az est fémpontya, bár ezt inkább Lovasira kellene mondani, ő a nagy ho-ho-ho-horgász, de ő nem volt most ott).
Ezt követően ismét visszanyúltak egymás után három dal erejéig is az első demóhoz (Ilyen egy férfi, Visszafordulnék, Utolsó év – a régen sokáig a koncertet záró, de még ma is kihagyhatatlan Fiatal lányok most jóval előbbre került, a Szajha – nem összetévesztendő anagrammájával, a Hajsza című dallal – meg nem is volt), a Csak úgy csinál közben pedig közönségénekeltetés is volt (előtte meg valakinek a köszöntése a közönség kérésére – szoktak ilyet máskor is –, Lecsó kommentárjával: 19 éves? Hát ez mondjuk elég szemtelenség.), teljesen spontán, Lecsó kb. a második sor után elhallgatott, és a közönség simán, szinte érzékelhető hangerőcsökkenés nélkül vitte tovább a teljes versszakot meg az első refrént, Lecsó egészen meg is hatódott. Ezt követően pedig a jelenleg talán legnépszerűbb daluk, a Mi kell hozzá még? kapott a végére valami technós meggyalázást (na jó, mondjuk úgy, zenei kísérlet alanyává vált), és ezzel zárták is elméletben a koncertet, de hát nem vagyunk mi olyanok, hogy elhiggyük, hogy fél 10-kor Lecsóék végleg levonulnak a színpadról. Szóval egy kis visszatapsoltatás után, az első ráadásszámba (Ha jön az álom) a vonósokat is újra bevonva adtak még egy ötszámos ráadást, jó érzékkel a mostanában újra elég sokszor játszott Partizánnal zárva ezt a részt, hogy aztán a közönség kiköveteljen még egy ráadás-ráadásdalt, persze, hát lehet A bál nélkül PUF-koncert? Naná, hogy nem! Hát nem is lett most sem, ebbe újra beszállt Beck Zoli is, majd a meghajlásra Lecsó színpadra szólította még a vonósnégyest is újra. Azt hiszem, az elköszönést (Sziasztok, találkozunk 10 perc múlva a büfében, egy pálinkát fizetek mindenkinek.) azért nem gondolta egészen komolyan, de a közönség díjazta.
Azt nem tudom, hogy az is a show része volt-e, hogy a zenekar jelentős része fekete alapon fehér pöttyös inget vett fel (más-más méretű pöttyökkel), vagy ezt csak a véletlen hozta így. Az viszont biztosan nem volt a műsor megtervezett része, hogy ekkor zajlott a kérészrajzás, és a színpadon mindenki körül, aki fényben volt, ott röpködtek százával, de ha már így történt, Lecsó ezt is a hasznára fordította a koncert egy pontján:
– Százezer lepke szabadult el. Tudjátok, mennyibe került ez nekem?
Mindent összevetve nem bántam meg, hogy nem a Szigetet választottam szombat este, nagyon jó hangulatú koncert volt, jól is szólt (naná, ezer éve keveri őket Gerhes Tomi, egy csomó másik alter zenekar mellett), nem mondom, hogy nem voltam még jobb PUF-koncerten, mert néhány jobbra azért emlékszem, de az is lehet, hogy azokat már csak az emlékek szépítik meg. (Meg a fiatalság utáni nosztalgia – tavaly kinyitott pár órára a Fekete Lyuk, érdekes volt visszamenni, tök olyan, mint régen volt, sokat nem változtattak rajta azóta, még a berendezésen sem, csak jóval nagyobb, mint amilyenre emlékeztem, pedig azért egy időben elég sokat lebzseltem ott, volt, hogy heti 6 napot is, munka után persze, mert nemcsak alterzenei műhely volt, volt ott színház és filmklub is). Mindenesetre ez is bekerül a legjobbak közé.
Koncert után persze kimehettem volna még a Szigetre, hiszen ekkor még alig múlt 10 óra (ha kicsit várok, akkor meg a Park bejárata elől indul a 923-as éjszakai, ami átszállás nélkül elvisz a Szigetig, igaz, bejárja közben a Bácskát-Baranyát – bizonyos viszonylatokban jobb az éjszakai közlekedés Budapesten, mint a nappali, és még dugók sincsenek, tud haladni a busz). De nem tettem, mert Szegeden… Nem, Szegeden alig néhányszor jártam életemben, az is mindig zenéhez kapcsolódott, de nem, hagyjuk is Szegedet. Azért maradtam, mert barátokba botlottam, és kvaterkáztunk egy jót, majd a zenekar, ígéretéhez híven, tényleg kijött a nép közé (bár Lecsó pálinkát nem fizetett, vagy ha igen, akkor legalábbis nem mindenkinek, de ettől a magam részéről úgyis eltekintettem volna), és velük is beszélgettünk egy keveset (többek között azért is szeretem Lecsóékat, mert mindig kijönnek a rajongókhoz dumcsizni egy kicsit, tudnék neveket mondani, akik régen, amíg nem voltak akkora sztárok, még igen, de ma már nem... de inkább hagyjuk). Hajnal 2-kor meg már nem láttam értelmét elindulni a Szigetre, úgyhogy felvettem a táncrendembe következő programnak egy pizsamapartit.
Jajj, el ne felejtsem! Hisz az egyik legjobb dolog idén a Budapest Parkban!
A Heineken és a Soproni mellett Krušovice sör is van, 699 Ft-ért, a Szigeten ennyi volt a Dreher, és azért van némi minőségbeli különbség, lássuk be (sőt, a koncert végétől számított 1 órán belül még ebből is van 100 Ft kedvezmény – ízlelgessük csak: Krušovice, 599 Ft-ért, korsóval, szórakozóhelyen), ráadásul újra cseh főzet! Ezt már májusban is megjegyeztem magamnak a kisszínpados koncert során. Nosza, vegyünk egyet! – gondoltam a koncert végén (koncert közben nem akartam sorban állni). És eszerint is cselekedtem.
Volna.
A sört a csinos pultos lány ki is csapolta, igen ám, de amikor a fizetésre került volna a sor, a kártyás terminál (a POS) kijelzője egyszer csak szépen elpirult, mint szűzlány, ha szexről beszélnek a társaságban, és nem volt hajlandó tőlem pénzt elvenni. Hmm, lehet, hogy sokat fizettél egymás után 5000 Ft alatt, PIN-kód nélkül, és most esetleg kódot kér – vélte a pultos lány. Kipróbáltuk, nem. Se érintve, se bedugva, nyicsevo nye szlucsilosz.
Hohó, itt van a csuklómon a Sziget-karszalag, pár sörre való még van rajta, egy cég vagytok, próbáljuk ki, hátha – javasoltam. (Ráadásul rajta van az Eurocard/MasterCard embléma, azaz elméletileg el kéne fogadnia a PayPasst elfogadó POS-termináloknak.) Megtettük, eredmény ugyanaz.
Nem baj, van nálam kápé, fizetek azzal (a természetben fizetést nem ajánlották fel; biztos gyalázatos mosogatónak tűntem ránézésre, pedig amerikai iskolát végeztem a tantárgyból a New York-i kihelyezett tanszéken, és ez nem vicc).
Aztán a következő sörnél ugyanez megismétlődött még egyszer.
Kissé később a KFC Parkon belüli standjánál is próbálkoztam a kártyával (nem a szigetessel) – mit ad isten, ott úgy ment a fizetés, ahogy a nagykönyvben meg van írva, szóval a kártyával semmi gond. Vissza a sörpulthoz (sós-csípős csirkére jólesik a sör), ott megint a pirulás-pénzelnemvétel a terminál részéről. Hát azt hiszem, van még mit javítani a rendszeren.
Itt jut eszembe, tavaly emlegették, hogy lesz új Hoppá-kártya, amivel fizetni is lehet (mert a Hoppá-részen belül nincs készpénzes fizetési lehetőség, csakis kártyás) – nos, az máig sincs.
De talán majd jövőre.
Vagy valamikor.
PUF, jubileum, Budapest Park, Pá Utcai Fiúk
Szólj hozzá!