Hatodszorra küzdenek a hazai előadók a Nagy-Szín-Pad! versenyében

Idén májusban hatodik alkalommal csapnak össze a legkülönbözőbb műfajokból érkező zenekarok és előadók a Nagy-Szín-Pad! igencsak csábító nyereményeiért, köztük a Sziget fesztivál nagyszínpadán való szereplés lehetőségért. A nyolc produkció a szakmai zsűri pontjai mellett természetesen a közönség szavazatait is nagyon várja!

Hatodszorra küzdenek hazai előadók a Nagy-Szín-Pad! versenyében
Hatodszor is  Nagy-Szín-Pad!

Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!

A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.
 
Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek