Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!

2019/03/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.

Hatodszor is  Nagy-Szín-Pad!

Ahogy az elmúlt 5 évben, úgy idén is az Akvárium Klub ad otthont a Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek és döntőjének is. Ezen az öt napon fesztiválhangulat várja az ide látogató rajongókat, akik a megváltott jegyeikkel máris leadhatják a voksaikat kedvenceikre.

Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeztek ajánlások azokról a zenekarokról és előadókról, akik önerőből jutottak el teltházas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban és YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választották ki azt a nyolc előadót, akiket meghívtak a versenyre.
 
 A NAGY-SZÍN-PAD! 2019-ES MENETRENDJE – egyben a versenyzők névsora:
 
05.08. Follow the Flow - KosziJanka        
 
05.09. Nomad - New Level Empire 

05.10. Useme - Stolen Beat            

05.11. USNK - The Bluebay Foxes 

05.16. DÖNTŐ     

 

2018-ban Az APEY & THE PEA nyerte a Nagy-Szín-Pad!-ot

      

Nagy-Szín-Pad!, Akvárium, Follow the Flow, KosziJanka, New Level Empire, Nomad, Useme, Stolen Beat, USNK, The Bluebay Foxes

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek