Müller Péter Sziámi 75 – Szigetzáró special edition
Noha még két nap van hátra az idei Szigetből, már körvonalazódik a fesztivál hagyományos búcsúja is. Augusztus 16-án, hajnali 1 és 3 óra között ismét Müller Péter Sziámi és vendégei zárják az eseményt. Az immár emblematikussá vált koncert ezúttal különleges ünnep is lesz: a...A Sziget után koncertlemezzel jelentkezik a Twenty One Pilots
A Twenty One Pilots bejelentette a More Than We Ever Imagined: Live in Mexico City című koncertalbum érkezését. A korábban a mozikban is nagy sikert aratott koncertfilm teljes hanganyaga 2026. augusztus 21-én jelenik meg CD-n és bakeliten.Jubileumi kiadásra készül az ADE
Harmincadik alkalommal rendezik meg október 21. és 25. között az Amsterdam Dance Eventet (ADE), amely három évtized alatt az elektronikus zene egyik legfontosabb nemzetközi fesztiváljává és szakmai találkozójává nőtte ki magátHárom fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató
Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön: augusztus második felében három egészen különböző fesztivál kínál alternatívát azoknak, akik a nyár végén még nem mondanának le az élő...A trauma mint szupererő
A Florence + The Machine augusztus 13-án, csütörtökön 21.15-től lép fel a Sziget Nagyszínpadán. A brit zenekar negyedik alkalommal tér vissza a fesztiválra, ezúttal az Everybody Scream dalaival és a korábbiaknál nyersebb, sötétebb koncertműsorral.Generációk ünnepelték Bródy Jánost
Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére
Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén ünnepelte (kb.) 30. évfordulóját. Ennek apropóján régi és még régebbi tagok, valamint meglepetésvendégek lepték el a színpadot, megidézve...Zenével a lámpaláz ellen?
A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen...Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?
Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál
A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei...A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre
A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.Rendet vág az AI ACT a zeneiparban
Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.






































