Különös fordulatot vett a Laár Andrástól ellopott erősítő ügye
A Facebook oldalunkon is megosztottuk Laár András felhívását, miszerint ellopták a kocsijából az erősítőjét. Máskor is megtettük már, hogy továbbítottuk olvasóink felé a zenészek kétségbeesett kérését, elveszett már hegedű vonaton és Maszkura is kereste a tangóharmonikáját.Akik bearanyozták magukat 2017-ben
500.000 példány eladni egy albumból elég menő, nem? Szerintünk az. Íme néhány a kedvenc bandáink közül, akiknek sikerült elérni az 500.000 eladott példányszámmal járó arany minősítést, a 2013-ben feloszlott My Chemical Romance-től a blink-182-n át egészen a Metallicáig.Innentől fogva szólítsátok Sir Ringo-nak!
A brit pop-rock klasszikusai előkelő helyet foglalnak el az uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján. A lovagi rangra emeltek névsorában szerepel mások mellett Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa és Barry Gibb, a Bee Gees volt énekese.Vígjátékok és zenés előadások szilveszterkor a fővárosban
Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri produkciókkal várják a fővárosi színházak az év utolsó napján a közönséget.Rossz volt az időzítés: akik a nagy befutás előtt szálltak ki a zenekarokból
Az időzítés a zenei világban – akár az élet más területén – olykor mindent jelenthet. Néha túl korán lép le valaki egy sikertelen zenekarból – amelyik aztán pont utána robban be és ér el világra szóló sikereket.Musicalfilm készült Hugh Jackman főszereplésével
A korábban vizuális effektusok szakembereként dolgozó Michael Gracey első rendezéseként közeleg A legnagyobb showman (The Greatest Showman) című musical, amelyben Hugh Jackman játssza a főszerepet.Mamma Mia minden mennyiségben!
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.Julio Iglesias apasági pert kapott karácsonyra
Arról mi is beszámoltunk, hogy apasági keresetet nyújtott be a világhírű spanyol énekes ellen még szeptemberben egy 41 éves valenciai férfi, most a valenciai bíróság döntése értelmében meg is indulhat a per.Családi mesemusical karácsonyra: Álomutazók
A Játékkészítőt életre hívó TulipánTündér Produkció idén egy még nagyobb előadást álmodott meg. Például:180 táncosruha készült, 100 pár cipő tartozik a jelmezekhez, a robotok ruhájához 35 méter lakkanyagot használtak fel.Made in Pécs: mintegy 120 zenekar koncertezik a fesztiválon
Csaknem 120 pécsi zenekar részvételével rendezik meg a harmadik Made in Pécs Fesztivált január 6-én a baranyai megyeszékhely hat belvárosi helyszínén.Duettek és ajándékok az Akváriumban
Punanny Massif-relikviák, Wellhello-pólók és Tankcsapda-album: csütörtökön ajándékeső lesz az Akvárium Kis halljában.A nagy reunion-koncert: visszatérnek a fiúk!
A Fahrenheit együttes 1994 szeptemberében alakult, amolyan korai szupergroup-ként, alapítói ugyanis korábban éveken át az Ossian hangszeres tagjai voltak. Maróthy Zoltán, Tobola Csaba és Vörös Gábor legendás triója pedig most újra él! Nagy reunion-koncert 11 év után – december 28-án...






































