Különös fordulatot vett a Laár Andrástól ellopott erősítő ügye

Különös fordulatot vett a Laár Andrástól ellopott erősítő ügye

A Facebook oldalunkon is megosztottuk Laár András felhívását, miszerint ellopták a kocsijából az erősítőjét. Máskor is megtettük már, hogy továbbítottuk olvasóink felé a zenészek kétségbeesett kérését, elveszett már hegedű vonaton és Maszkura is kereste a tangóharmonikáját.
 
Fotó: Blink-182

Akik bearanyozták magukat 2017-ben

500.000 példány eladni egy albumból elég menő, nem? Szerintünk az. Íme néhány a kedvenc bandáink közül, akiknek sikerült elérni az 500.000 eladott példányszámmal járó arany minősítést, a 2013-ben feloszlott My Chemical Romance-től a blink-182-n át egészen a Metallicáig.
 
 
Fotó: X-Press Magazine

Innentől fogva szólítsátok Sir Ringo-nak!

A brit pop-rock klasszikusai előkelő helyet foglalnak el az uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján. A lovagi rangra emeltek névsorában szerepel mások mellett Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa és Barry Gibb, a Bee Gees volt énekese.
 
Vígjátékok és zenés előadások szilveszterkor a fővárosban

Vígjátékok és zenés előadások szilveszterkor a fővárosban

Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri produkciókkal várják a fővárosi színházak az év utolsó napján a közönséget.
 
Fotó: petebest.com

Rossz volt az időzítés: akik a nagy befutás előtt szálltak ki a zenekarokból

Az időzítés a zenei világban – akár az élet más területén – olykor mindent jelenthet. Néha túl korán lép le valaki egy sikertelen zenekarból – amelyik aztán pont utána robban be és ér el világra szóló sikereket.
 
Musicalfilm készült Hugh Jackman főszereplésével

Musicalfilm készült Hugh Jackman főszereplésével

A korábban vizuális effektusok szakembereként dolgozó Michael Gracey első rendezéseként közeleg A legnagyobb showman (The Greatest Showman) című musical, amelyben Hugh Jackman játssza a főszerepet.
 
 
Mamma Mia minden mennyiségben!

Mamma Mia minden mennyiségben!

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.
 
A két fiú: Javier Sánchez Santos és Enrique Iglesias

Julio Iglesias apasági pert kapott karácsonyra

Arról mi is beszámoltunk, hogy apasági keresetet nyújtott be a világhírű spanyol énekes ellen még szeptemberben egy 41 éves valenciai férfi, most a valenciai bíróság döntése értelmében meg is indulhat a per.
 
Családi mesemusical karácsonyra: Álomutazók

Családi mesemusical karácsonyra: Álomutazók

A Játékkészítőt életre hívó TulipánTündér Produkció idén egy még nagyobb előadást álmodott meg. Például:180 táncosruha készült, 100 pár cipő tartozik a jelmezekhez, a robotok ruhájához 35 méter lakkanyagot használtak fel.
 
Fotó: Mandiner.hu

Made in Pécs: mintegy 120 zenekar koncertezik a fesztiválon

Csaknem 120 pécsi zenekar részvételével rendezik meg a harmadik Made in Pécs Fesztivált január 6-én a baranyai megyeszékhely hat belvárosi helyszínén.
 
Fotó: MTVA

Duettek és ajándékok az Akváriumban

Punanny Massif-relikviák, Wellhello-pólók és Tankcsapda-album: csütörtökön ajándékeső lesz az Akvárium Kis halljában.
 
A nagy reunion-koncert: visszatérnek a fiúk!

A nagy reunion-koncert: visszatérnek a fiúk!

A Fahrenheit együttes 1994 szeptemberében alakult, amolyan korai szupergroup-ként, alapítói ugyanis korábban éveken át az Ossian hangszeres tagjai voltak. Maróthy Zoltán, Tobola Csaba és Vörös Gábor legendás triója pedig most újra él! Nagy reunion-koncert 11 év után – december 28-án...
 
Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George Michael-Elton John duett?

Tényleg létezik egy eddig sosem hallott George...

Állítólag több mint harminc éve porosodik a fiókban egy közös George Michael-Elton John-felvétel, amely most végre napvilágot láthat. A This...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül. Macy Gray azok közé az előadók közé tartozik, akiknek a hangja jóval híresebb lett, mint a nevük. Az a rekedtes, kissé érdes, mégis meglepően finom orgánum a kétezres évek elejének...

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...
Új koncertek