Március 16-án a sütemények és Purim ünnepe karöltve játsszák a főszerepet a Csányi utcában – a Gólem Központ, a Csányi5, a MAZS Alapítvány és a KULT7 összefogásában.
Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.
A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.
A berlini Techno Freitag sikere egyre fontosabb fesztiválpiaci változásra világít rá: a legerősebb rendezvények már nem pusztán koncertprogramot kínálnak, hanem közösséget, identitást és egy előre elképzelt élményt. A vásárló pedig hajlandó úgy is bizalmat szavazni nekik, hogy még nem tudja, pontosan mit kap majd a színpadokon.
A brit heavy metal egyik alapzenekara, a Saxon 2027. március 12-én a Barba Negrában lép fel a Gods of Thunder világ körüli turné keretében. A közel 350 év nem a zenekar történetére utal, hanem az öt zenész összesített életkorára: Biff Byford és társai együtt nagyjából három és fél évszázadot tudhatnak maguk mögött. a...