Szerintem csak egy Főnök van Amerikában – Bono eleganciával és humorral reagált Trump támadására
Hetek óta döbbenten figyeljük az USA elnöke óvodásokat megszégyenítő kirohanásait, amik akkor kezdődtek, amikor Bruce Springsteen manchesteri koncertjén komoly kritikát fogalmazott meg Trump tevékenységével kapcsolatban. De Beyoncé, Bono és Taylor Swift is megkapta a magáét, de az...Órákkal a fellépés előtt mondták le Shakira bostoni koncertjét
Shakira csütörtök estére (május 29.) tervezett show-ját a bostoni Fenway Parkban néhány órával a kezdés előtt, „előre nem látható körülmények miatt” törölték – jelentette be a stadion a közösségi médiában. Jason Aldean és a Brooks & Dunn péntek estére tervezett...Mi köt össze három magyar szerzőt és egy amerikai blues zenészt?
Június 10-én, kedden este 7 órától a Manyiban már ismert és új szövegek hangzanak el, zenei blokkokkal kísérve. A szerzők arról is beszélgetnek, hogyan dolgoznak, és mit jelent számukra az irodalom és a zene – akár külön, akár együtt.Hamarosan ismét Budapesten a zenekar, akik sosem izgulták túl ezt az egész zenei karrier dolgot
Az amerikai hard rock és alternatív metal együttes nevéhez olyan slágerek kötődnek, mint az Everything About You vagy a Cats in the Cradle. A srácok a 2022-es Rad Wings Of Destiny lemez után már új dalokon dolgoznak, és június 17-én a Barba Negrában is fellépnek, a Juhász Marci Band...Különleges koncertekkel robban be a július a Müpába – Budapestre érkeznek a könnyűzene külföldi sztárelőadói
Ha azt mondod, MÜPA, akkor a zenekedvelőknek egyből a SZÍNVONAL szó jut az eszébe, és ez érvényes a fellépők kiválasztására és a műsor megvalósítására is. A mostani könnyűzenei programnak azonban sikerült még az eddigieknél is nagyobbat szólnia. Lássuk, kik érkeznek a...Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban
A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában láthatatlan világába is bevezeti a nézőt. A film 2025. május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.A hétvégén Rosalia a Városligetben
A Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat. A Rosalia Borpiknik pezsgő hangulatát élőzene, izgalmas programok, gasztrokalandok és hajnalig tartó szabadtéri buli koronázza meg – pont úgy, ahogy egy igazi nyárnak...BFZ zenei vásár és családi nap az Aquincumi Múzeumban
A Budapesti Fesztiválzenekar idén is koncertekkel, játékos foglalkozásokkal és sokszínű programmal várja a családokat az ingyenes Zenei vásár és családi napon június 7-én az Aquincumi Múzeumban.Ingyenes kulturális, zenei, családi fesztivál Fóton Szirtes Edina Mókussal és Palya Beával
A napjainkban tapasztalható fülsértő zaj, a technikai és informatikai elmagányosodás közepette a valódi hang, a dallamos zene és az emberi értékek közösségépítő szerepét mutatja meg 2025. május 31-én a HangFeszt Fóton.Kinek az éve lesz 2025? Pillanatképek a Carson Coma koncertjéből
A számos siker és sok zenekari veszekedés után ismét összeállt a Carson Coma, hogy együtt ünnepelje közönségével az 50 éves jubileumot.IDŐPONTVÁLTOZÁS: Ingyenes hétvégével és sok zenével jön a Lupa
Döbbenetes: mintha most lett volna, amikor a megnyitón jártunk... Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit a Lupa Beach. Az eredetileg május 30-án induló nyitóhétvégét a szervezők egy héttel későbbre halasztották, de akkor sem kell majd belépőt fizetni.Különleges kollabok és koncertek a Parkban
Budapest egyik leginnovatívabb összművészeti eseménye, a Levendula Piknik harmadik alkalommal tér vissza június 4-én a Budapest Parkba, hogy újra összehozza a divat, zene, tánc és vizuális művészetek iránt érdeklődőket.