Már megint egy tehetségkutató...? Ja, nem egészen!
„Már megint egy tehetségkutató” – mondhatná az olvasó, hiszen hétről hétre láthatjuk a televízióban a különféle ének- és egyéb versenyeket. A Budapest Open Mic (továbbiakban BOM) azonban egészen más. Nemcsak azért, mert itt feltörekvő hiphopelőadók lépnek fel, hanem mert az...Elvis él: törvényt is elneveztek róla
A mesterséges intelligencia forradalma soha nem látott sebességgel hozott létre jogi űrt a szellemi tulajdonjogok terén. Tennessee állam azonban lépett: egy úttörő jogszabály született, amely az amerikai zenetörténelem legnagyobb legendájának nevét viseli.Koncertlátogatók csapdában: a másodlagos jegypiac árnyéka Londontól Budapestig
Telt házas arénák, százával pórul járt nézők, dühös posztok és megfáradt szervezők: a koncertjegyekből az utóbbi évben sokszor élmény helyett botrány lett. A digitális jegyek kora nem hozott nagyobb biztonságot – sőt, a másodlagos piac kiszámíthatatlanabb, mint valaha.Fiam, maga kifogta a Budapest Parkot: összeáll a HS7
Sohase mondd, hogy vége... 2015-ben – 20 év után – búcsúzott el a zenekar azzal, hogy "beszüntetik" a HS7 működését. Meg azzal, hogy mindet eljátszottak, amit lehetett. valami azért maradhatott – vagy újratermelődött – mára, mert 2026. augusztus 8-án ismét színpadra lép a...Johnny Rotten visszavág – és elhozza a bandáját Budapestre
Pár napja arról számoltunk be, hogy a Sex Pistols John Lydon nélkül indul jubileumi turnéra. Ma pedig megérkezett a hír, amely úgy hat, mintha maga Lydon adná meg rá a választ: a Public Image Ltd 2026 tavaszán visszatér Budapestre.Minden héten Jégdiszkó – mindjárt nyit a KoriPark!
Minden eddiginél nagyobb alapterületű korcsolyapályával várja a téli hangulat szerelmeseit a Budapest Park.Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja
Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes...Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre
A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán...A zenekar, amely mindössze egyetlen stúdiólemezt adott ki, visszatér: SEX PISTOLS 50
Fél évszázad telt el, mióta a brit punk kifordította sarkaiból a szigetországot, és most újra itt a név, amely az egészet berobbantotta: a Sex Pistols jubileumi turnéra indul.Először lép fel Magyarországon a japán post‐hardcore banda, a coldrain
A nemzetközi szinten is elismert japán rock-/post‐hardcore banda most először lép fel Magyarországon: 2025. december 6-án ér európai turnéjuk Budapestre. A koncert előtt a ugyancsak japán Noisemaker és a francia Revnoir is fellép – így egy erőteljes, többnemzetiségű formáció áll...Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol
Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp...Budapestre jön a csak lányokból álló metalcore csapat Tokióból
A Szigeten is fellépő Hanabie. első önálló budapesti bulijára készül november 23-án, a Dürer Kertben. A fotó ne tévesszen meg senkit: kislányos megjelenésük ellenére kőkeményen tolják a súlyos riffeket.









































