Fotók: Vénégy Fesztivál

Vénégy-infók: a Cari Cari nem jön, beugrik a Mehringer – és még a Duna alatt is átsétálhatsz!

A színházi produkciókon és koncerteken túl kreatív alkotói workshopok, kenutúrák, hajókirándulás, valamint exkluzív vezetett túra keretében Duna alatti séta is várja a fesztiválozókat július 2. és 5. között Nagymaroson, a Vénégy Fesztiválon.
 
Green Day-deluxe: hét újdonsággal bűvült a Saviors

Green Day-deluxe: hét újdonsággal bővült a Saviors

A Billie Joe Armstrong, Mike Dirnt és Tré Cool alkotta Green Day újraizzította tizennegyedik stúdióalbumát, a 'Saviors'-t egy vadonatúj deluxe verzióval, mely már nálunk is – különböző CD és vinyl formátumokban – kapható.
 
 
Kosheen a Barba Negrában!

Ne rejtőzzetek el előlük: jön a Kosheen a Barba Negrába!

Október 3-án ismét Budapesten, a Barba Negrában lép fel a Kosheen, az Egyesült Királyság csaknem negyed százada koncertező, kiemelkedő élő elektronikus zenei produkciója.
 
Leslie Cavendish George Harrison hajá vágja

Hogy került Egerbe a Beatles fodrásza?

Megnyitásának tizedik évfordulóját ünnepelte hétvégén az Egri Road Beatles Múzeum. Azt már megszokhattuk, hogy a kelet-közép-európai régió egyetlen Beatles-gyűjteménye szinte minden évben meginvitál különleges vendégeket, ez most sem volt másképp: többek között Leslie...
 
 ... és tudjátok azt is, hogy rólam gondoskodnak.

Lifelines: Morten Harket (A-ha) Parkinson-kórban szenved

A zenekar a hivatalos weboldalán egy hosszú írásban tudatta a hírt. A szerző Jan Omdahl újságíró és író, aki "The Swing of Things" címmel 2003-ban kiadta az A-ha életrajzát, amelyet aztán 2010-ben átdolgozott és bővített kiadásban ismét megjelentettek. Sorait nem egy az egyben...
 
Gesztust gyakorol a Zene Háza: PeCsa 1985-2015

Gesztust gyakorol a Zene Háza: PeCsa 1985-2015

PeCsa, 1985-2015 címmel kiállítás nyílik az egykori, immáron ledózerolt műintézmény közvetlen szomszédságában, ahol plakátok és relikviák láthatók majd a Petőfi Csarnok fénykorából. A kiállítás megnyitója június 12-én lesz (csütörtök, 18.00), és előreláthatóan...
 
 
Táncos flashmobbal készülnek Jennifer Lopez budapesti koncertjére

Táncos flashmobbal készülnek Jennifer Lopez budapesti koncertjére

Június 12-én 17 órától Molnár Andrea vezetésével közös táncra hívják a rajongókat a Hősök terére. A koreográfiát mindenki otthon, egy linkkel ellátott oktatóvideó segítségével sajátíthatja el, a helyszínen csak egy rövid próba lesz. A részvétel ingyenes, előzetes...
 
A fotók az előző fesztiválokon készültek (Budapesti Vonósok)

ZeneZug Fesztivál Óbudán

Az örökzöld klasszikusok mellett most a jazz és a legmagasabb színvonalú könnyedebb feldolgozások kerülnek középpontba a hetedik alkalommal megrendezett Óbudai ZeneZug Fesztiválon.
 
Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is...
 
De szeretnék egy ilyen ötvenéves zenekarban így lenyomni egy koncertet, ahogyan ők!

De szeretnék egy ilyen ötvenéves zenekarban így lenyomni egy koncertet, ahogyan ők!

Iron Maiden: Run For Your Lives – Budapest Aréna, Budapest, 2025. 05. 27. : minden tökéletes volt, ahogy volt. Minden, ami problémá(s)nak tűnt, az csak az én szubjektív nyomorom
 
Fotó: americansongwriter.com

Szerintem csak egy Főnök van Amerikában – Bono eleganciával és humorral reagált Trump támadására

Hetek óta döbbenten figyeljük az USA elnöke óvodásokat megszégyenítő kirohanásait, amik akkor kezdődtek, amikor Bruce Springsteen manchesteri koncertjén komoly kritikát fogalmazott meg Trump tevékenységével kapcsolatban. De Beyoncé, Bono és Taylor Swift is megkapta a magáét, de az...
 
Fotók: Nagy Attila

BFZ zenei vásár és családi nap az Aquincumi Múzeumban

A Budapesti Fesztiválzenekar idén is koncertekkel, játékos foglalkozásokkal és sokszínű programmal várja a családokat az ingyenes Zenei vásár és családi napon június 7-én az Aquincumi Múzeumban.
 
Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek