Félárú diákjegy is lesz az immáron újra magyar kézbe került Sziget fesztiválon

2025/11/04  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly visszatér stratégiai vezetőként, és újra magyar kézbe kerül Európa egyik legnagyobb rendezvénye. A 2026-os dátum már biztos, az új éra pedig nemcsak a tulajdonosváltásról, hanem a Sziget eredeti szellemiségének megerősítéséről is szól.

Félárú diákjegy is lesz az immáron újra magyar kézbe került Sziget fesztiválon

Újra magyar kézben Európa egyik legnagyobb fesztiválja: a Sziget az eddigi menedzsmenttel, de új tulajdonosi szerkezettel és az alapító Gerendai Károly stratégiai vezetésével készül a 2026-os rendezvényre. A cél, hogy a Sziget ismét független fesztiválként, a korábbi értékekre és egyediségre építve erősítse pozícióját a nemzetközi élvonalban.

„A Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amelyek több mint három évtizede teszik egyedivé. Karcsi visszatérése és az általa képviselt szakmai összefogás új lendületet adhat azzal a szemlélettel, amellyel annak idején megálmodta a fesztivált” – mondta Kádár Tamás, a Sziget Zrt. vezérigazgatója.

A szervezők már most bejelentették: a jövő évi fesztivált 2026. augusztus 11-15. között, az eddigiektől eltérően: keddtől szombatig rendezik meg.

A fővárosi frakciók támogatásával sikerült megteremteni a hosszú távú területbérleti engedély feltételeit, így megszülethetett a megállapodás: a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt.-t.

Gerendai – aki nyolc éve vonult vissza az aktív fesztiválszervezéstől – most határozott stratégiai vízióval tér vissza. Mint mondja, célja, hogy a Sziget egyediségét újra előtérbe helyezze, a kulturális lenyomatát erősítse, és jobban kihasználja Budapesttel való szinergiáját.

„Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon. Természetesen a fiatalok maradnak a legerősebb célcsoport, de a régebbi látogatókra is szeretnénk újra hatni. A cél: egy mindenki számára szerethető, nemzetközileg is unikális fesztivál új lendülettel.”

Az alapító azt is elmondta, hogy a tulajdonosi szerkezet a következő hetekben folyamatosan alakul, és a menedzsment mellett a nagyobb alvállalkozók, partnerek is tulajdonrészt szerezhetnek.

Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, ami a gyakorlatban – úgy sejtjük – nemcsak tőkebefektetést, hanem a szervezési tapasztalat, az infrastruktúra és a működési tudás bevonását is jelenti.

„Mindkét brand megőrzi az autonómiáját, de kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyek stabilabbá és jövőállóbbá teszik a magyar fesztiválpiacot. A Sziget hosszú távon is a magyar kulturális büszkeség része lehet” – nyilatkozta a Budapest Park alapítója, Pálffy András.

A szervezők a bejelentéssel egy időben a 2026-os jegyakció részleteit is közzétették.

November 7-én indul egy 48 órás kedvezményes bérletakció, amelyhez november 5-ig kell előregisztrálni a www.sziget.hu oldalon. A promócióban a teljes, az 5 napos VIP, valamint a 21&U bérlet lesz elérhető a legkedvezőbb áron – utóbbit azok vásárolhatják, akik a jövő évi fesztivál kezdetéig még nem töltik be a 22. életévüket.

A Sziget emellett új bérlettípust is bevezet, amely diákigazolványhoz kötött, félárú kedvezményt biztosít majd. Bár a részletek kidolgozása még folyamatban van, a szervezők hangsúlyozták: a 21&U bérlet mostani ára lesz irányadó a későbbi diákbérlet esetében is. Így azok, akik a korhatárba beleférnek, most járhatnak a legjobban.

A Sziget tehát újra itthon van – a régi szellemmel, új lendülettel és a jövőbe fordított energiával.

Sziget 2026, Budapest Park, Gerendai Károly

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek