Enter Shikari a Dürerben – másfél óra tiszta adrenalin

Viszonylag ritkán örül a dolgozó ember egy hét közepén tartandó koncertnek, ha másnap korán kell kelni, de az Enter Shikari nálam kivételt képez: miattuk bármikor, bárhova hajlandó vagyok elindulni. Régi szerelem ez – és valószínűleg már életem végéig kitart, ezért minden egyes hazai fellépésükre igyekszem eljutni. A hosszú évek óta tartó csodálatom legfőbb oka az az energialöket, amit a koncertjeik alatt kapok, illetve az a fajta közvetlenség, amivel a közönség felé fordulnak.

Az Enter Shikari pályafutása során gyakorlatilag bejárta hazánk összes nagyobb fesztiválját (Sziget, Volt, Campus, Fezen), valamint a jelentősebb budapesti klubokat (Akvárium, Barba Negra), de a Dürer eddig kimaradt a sorból. A 20 állomásos őszi klubturnéjuk 10. megállója volt Budapest, és tekintettel arra, hogy egy hónap alatt lenyomják az összes bulit, nem csoda, hogy láttam némi fáradtságot a fiúkon. Persze ez nem azt jelenti, hogy elszállt volna az energia, amit annyira szeretek – viszont az alig másfél órás bulit olyan gyorsan lezavarták, hogy egy pillanatnak tűnt az egész. Nem minden dal hangzott el elejétől végéig, volt némi összefésülés, de néhány röpke technikai szünetet leszámítva folyamatosan pörögtek az események. Külön fénytechnikát is hoztak magukkal, ami a Dürer nem túl nagy színpadán kissé korlátozta az amúgy hihetetlen táncmozdulatokra képes frontemberünket, de legalább látványossá tette a műsort.

A zenekar tagjai egyébként szeretnek nálunk fellépni, és nem csak azért, mert Rou egykori párja magyar hölgy volt (régi történet), hanem azért is, mert itt mindig jóféle közönséggel találkoznak. Hogy mi is szeretjük őket, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már napokkal a koncert előtt elkelt az összes jegy, és még a jegycserélős oldalakon is csak óriási szerencsével lehetett megkaparintani egy-egy darabot. A hangulatra most sem lehetett panaszuk a fiúknak: kérés nélkül ment a taps, az ének, a tánc, a pogózás, és természetesen a két gitáros fiút is megúsztatták a fejük felett a lelkes rajongók.

A koncert végén legalább olyan gyorsan és minden sallang nélkül távoztak a színpadról, mint ahogy bejöttek az elején. Nekem azért kellett egy-két perc, míg visszatértem a való világba, és szomorúan konstatáltam, hogy már vége is a bulinak. Órákig tudtam volna még ott ugrálni és vígan dalolászni, de sajnos egyszer minden jónak vége szakad.

Reményeim szerint a csapat már dolgozik egy új albumon (2023 óta már időszerű lenne), amelynek keretében talán jövőre is visszatérhetnének hozzánk. Hogy milyen formában, az a jelenlegi hazai fesztiválhelyzet miatt kétséges, de úgy gondolom, bármikor szívesen látjuk őket a nagyobb klubokban is. A telt ház előre garantált!