30Y


Zenei stílusPop/Rock
30Y

A 30Y egy 2000-ben alapított öttagú pécsi alternatív rockegyüttes. Zenéjükre a Nirvana és a Red Hot Chili Peppers mellett egyértelműen nagy hatással volt a Rage Against the Machine, a Pearl Jam, a Muse, a Radiohead és a Blur, de kalandozó hangzásvilágukban felfedezhető a Queens of the Stone Age-től kezdve a U2-n és a Depeche Mode-on át a Cardigans-ig szinte minden kísérletező hajlamú, ezredforduló környéki zenekar lenyomata. Ők maguk a 30Y sarokpontjának az 1990-es évek amerikai zenekarainak életérzését tartják. Pályájuk korai szakaszában jelentős szakmai támogatást kaptak a szintén pécsi Kispál és a Borztól.
Magukról így vallanak:
"A 30Y öt fiúból áll. Kettő testvér, három nem. A 30Y nem szereti kategorizálni, milyen zenét játszik, minthogy nem hisz abban, hogy a zene dobozolható lenne. Illetve két részre talán: jóra és rosszra. A 30Y jó zene. A 30Y nem szereti a telet, mert nincs megfelelő fűtés a próbatermében, csúszósak az utak, és gyakran köd van hajnalban. A 30Y szerint a tél balesetveszélyesebb, mint a többi évszak. A 30Y szeret szánkózni. A 30Y beteg. A 30Y szereti a nyarat, mert a lányok rövid szoknyákban és trikókban járnak. A 30Y mosolyog. A 30Y sokat káromkodik. A 30Y nem vallásos. A 30Y apolitikus. A 30Y érzékeny. A 30Y szereti az egyszerű mondatokat. A 30Y asszociatív. A 30Y szokott olvasni. A 30Y nem ír..."

Az ország teljesen különböző részein született tagok (Ajka, Békéscsaba, Celldömölk, Devecser, Szigetvár) 2000-ben futottak össze Pécsett. A Beck-fivérek és Sárközy Zoltán Ajkán már játszottak együtt a Körök nevű együttesben, Varga Ádám pedig a PTE üzenőfalán feladott hirdetésre jelentkezett basszusgitárosnak. Később ő hozta magával Gradvolt Endre gitárost is a Pécsett akkortájt igen népszerű Játszótér együttesből, a Bóra-testvérek mellől, akik közül a basszusgitáros Dávid (2008-ban betegségben elhunyt) később a 30Y hangmérnöke és zenei producere, a dobos Áron pedig az akusztikus koncertek állandó ütőhangszeres vendégzenésze lett.
Már az indulásnál alapelvei közé tartozott, hogy „nincs üzenetesség". Nevüket egy szombathelyi buszjárat jelzéséről vették kölcsön, egészen prózai okoktól hajtva:
számmal kezdődik, így minden alfabetikus felsorolás élére kerül;
mindössze három karakter, ezért plakátokon kimondottan jól nagyítható;
más nyelveken pontosan úgy írják, mint magyarul
nem jelent semmit, ezért bárkit megszólíthat, és bárkinek jelenthet bármit;
nem volt más, használható ötletük.
A 30Y első négy éve növekvő intenzitású országos koncertkörutakból állt. Elkészült három demóanyaguk, megnyertek egy pop-rock-jazz tehetségkutató versenyt, bekerültek a nyári fesztiválok programjaiba, év közben pedig rendszeresen olyan együttesek elé mentek el vendégzenekarnak, mint az Anima Sound System, a Quimby, a Heaven Street Seven vagy a Kispál és a Borz. A Mediawave-nek köszönhetően eljutottak Szlovákián belül Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, később pedig Pozsonyba. Kísérletet tettek néhány angol nyelvű dal megírására is, melyek Ausztriában, a linzi Pflasterspektakel fesztiválján debütáltak, bár életük ezzel véget is ért - a zenekar a mai napig kizárólag magyar nyelvű számokat ír és ad elő. A Frankofón Heteken megismerkedtek a dán származású gitáros-énekessel, a párizsi Stillico frontemberével, Chris Dahl-lal, akivel később gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki. Néhány felületükön (képregények, borítótervek, plakátok) megjelentek a pécsi újságíró-képregényrajzoló Gróf Balázs munkái.
Ez az időszak mind zenei, mind szövegvilágbeli, mind az arculathoz fűződő értelemében az útkeresésről szólt. Az együttes mögött még nem állt profi stáb és menedzsment, de szakmai kapcsolatrendszere egyre jobban kezdett elmélyülni, és az időközben leadott majdnem százötven fellépésnek köszönhetően elismerésre méltó színpadi rutinra tett szert. Az együttes önálló koncertjeivel a kisebb egyetemi rendezvények és a párszáz fős klubok koncerthelyszíneinek spektrumán mindenfelé mozgott. A nyúlványok lassan kezdtek kifele nőni Pécsről: először a hanganyagokat vették át kisebb, regionális rádiók, aztán más városok helyi lapjaiban is kezdtek megjelenni a zenekarról szóló cikkek, végül a közszolgálati és a kereskedelmi televíziók ifjúsági műsorai is felfedezték az együttes zenéjét, amely ekkoriban még csak az egyetemisták és a főiskolások körében volt kimondottan ismert.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/30yzenekar?ref=ts&fref=ts
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Egészen biztos, hogy nem, és erre több magyarázatunk is van, az egyik egészen egyszerű. De kezdjük a reunionnal.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

The show must go on: folytatódik a Hogyan tudnék élni nélküled?

Mindig ugyanúgy – ez a munkacíme az NFI 1,3 milliárd forintos támogatásával megvalósuló zenés vígjátéknak.

27 év után otthagyja a Pearl Jam-et Matt Cameron dobos

Mi mondtuk már, hogy a dobosoknak valami egészen turbulens éve van... (linkek a cikk végén). Ami a mostani hírt illeti: a 62 éves Cameron (a Soundgarden egykori tagja) ma reggel jelentette be a döntését Instagramon és más közösségi csatornákon is.
Új koncertek