Bolyki Balázs


Zenei stílusGospel
Bolyki Balázs

1974-ben született Budapesten, szülei 5. fiúgyermekeként.
Először 5 évig zongorázni tanult, majd 11 évesen klarinétozni kezdett. 12 évesen megnyerte a budapesti fafúvós versenyt, majd még ugyanebben az évben első helyezést ért el az országos versenyen.
Nem sokkal ezután felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Komolyzenei tanulmányai mellett szaxofonozni kezdett gospel, jazz és pop produkciókban. 20 évesen a Miss Saigon című Broadway-musical előadásán már 15000 ember előtt játszotta a Szóló szaxofon című dalt.
A 90-es évek végén a német Viva zenecsatorna részére készített vokál hangszereléseket.
Dalszerzőként, szövegíróként és hangszerelőként számos hazai és külföldi lemezen közreműködött, és több esetben kapott munkája elismeréseként arany és platina lemezt.
Lassan 10. éve tart ének kurzusokat Színpadi jelenlét címmel gospel zenészeknek.

Mindeközben 3 testvérével családi acappella együttest alapítottak Bolyki Brothers néven, 1985-ben.
Olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint Johnny Cash vagy a világhírű gitárművész Al Di Meola, vagy a Holmes Brothers, akik több alkalommal voltak az év blues együttese az USA-ban.
Repertoárjukban tradicionális spirituálékat, és egyedi hangszerelésű saját dalokat, a "modern gospelt" részesítik előnyben.
Énekesként dolgozott a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alakjaival lemezen, koncerteken, és show műsorokban egyaránt. (A teljesség igénye nélkül: Horgas Eszter, Illényi Katica, Malek Andrea, Tóth Vera, Szentpéteri Csilla, Zsédenyi Adrienn, Abebe Dániel, Bársony Bálint, Dés László, Hajós András, Horváth Charlie, Ferenczi György, Caramel, Gáspár Laci, és még számos kiváló muzsikus.)


- 2007-2011: az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda és Egyesület
elnökségének tagja volt

- 2009-ben Bolyki Brothers tagjai átvehették a Príma Díjat.
- 2009-ben Kirk Franklin 7 Grammy díjas gospel előadóművész előzenekaraként már bemutatta tudását és tehetségét Budapesten

- 2011-ben: életre hívta a Bolyki Soul & Gospel Kórust.

- 2013 januárjában sérültek bevonásával indította útjára a világon egyedülálló
Never Give Up Gospel Kórust, melyet ma Para-ra néven ismerhet a
nagyközönség.

- 2017-ben hivatalosan is életre hívja a már hoszzú évek óta létező Bolyki
Balázs és a B4 formációt, melynek tagjai Bolyki Balázs és négy fia:
Bolyki Gergő, Bolyki Levente, Bolyki Dávid és Bolyki Máté

- 2018 tavaszán az együttes az Egyesült Államokba, Washington, New York
városokba látogatott és Chicagoban, illetve Torontóban is koncertezett.

- 2022-ben felkérést kapott Zenei producerként Lepés Gáborral az „OMEGA
NAPLEMENTE” Emlékkoncertre, ahol szólistaként és a Bolyki Soul & Gospel
Kórus karnagyaként is szerepel.
- 2022. augusztus. 29. Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus teltházas
Jubileumi koncertet ad a kórus 10 éves fennállásának megünneplése
alkalmával a Budapest Kongresszusi Központban. Meghívott sztárfellépők
között volt többek között Charlie, Miklósa Erika, Mező Misi és Radics Gigi is.

Kórusával több mint 10 éve rendszeres támogatói, fellépői a Heim Pál Kórház
gyereknapi műsorának.

Egy évtizeden át a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál állandó
résztvevői voltak.
Rendszeres vendége a Család-Barát Magazin, a Ridikül, és a Kívánságkosár
televízióműsoroknak.
Balázs évek óta gyermekotthonokkal együttműködve tart Gospel táborokat.
Valamint aktív támogatója és előadója a Befogadlak Nevelőszülői, illetve az Érték
vagy programoknak.
Para-ra Gospel Kórusával rendszeres fellépői az évről évre megszervezett „A
Zene Világnapja Másként” nevű rendezvénynek.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/BolykiBalazs
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek