Corpus Harsona Quartet


Zenei stílusKlasszikus
Corpus Harsona Quartet

A Corpus Harsonakvartett 2001-ben alakult a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetem fiatal növendékeiből.

Tagjai: Sütő András, Pálinkás Péter, Káip Róbert és Nagy Viktor Dániel.

Kezdeti céljuk a rézfúvós kamarazene iránti rajongásukból adódóan a harsona kvartett irodalom megismerése és megismertetése a szakmán belül és kívül egyaránt.

A kvartett tagjai nem csak kamarazenészként, hanem szólistaként is elismertek. Nívós országos versenyek győztesei, illetve díjazottjai. Mégis fáradtságot nem ismerve vetették bele magukat a tökéletes együttjáték és hangzás kialakításába, melynek alapfeltétele a kitartó próba, a versenyekre való felkészülés, az azokon való részvétel, s nem kevésbé a koncert- és kurzuslehetőségek teljes körű kiaknázása.

Fennállásuk alatt számtalan felkérésnek tettek eleget a Vigadó nagytermében, a Magyar Rádió Márványtermében, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, Liszt Ferenc Zeneakadémián, hazai és nemzetközi fesztiválokon. A Magyar Rádióban valamint a Mittel Deutsche Rundfunk-ban az együttesnek lehetősége nyílt felvételeket készítenie, amelyeket ezek a rádióadók a mai napig műsorukra tűzik.

2001 őszén az együttes benevezett az első nemzetközi versenyére, a 7. Passau-i Rézfúvós Kamaraversenyre, ahol különdíjasok lettek.

Ezután másfél évnyi "műhelymunka" következett. Még ebben az évben részt vettek Armin Bachmann mesterkurzusán.
Ezt követte 2002 és 2003 nyarán Edgar Manyak kurzusa a Szekszárdi Nemzetközi Rézfúvós Napokon.
2003 márciusában, a franciaországi Illzach városában, egy nemzetközi kamaraversenyen bekerültek a döntőbe a legjobb nyolc együttes közé, valamint megkapták a legjobb rézfúvós elismerést.
Lelkesedésük továbbra sem hagyott fel, olyannyira,hogy 2003 augusztusában, Finnországban,a Nemzetközi Harsonaszövetség /ITA/ által megrendezett Harsonakvartett Versenyen első helyezést értek el, szeptemberben pedig az 5. Philip Jones Nemzetközi kamaraverseny első díját vehették át Guebwillerben, Franciaországban.

2004-ben Münchenben a 4. Jan Koetsier Harsonakvartett versenyen 1. helyezést értek el.

Miután az együttes nemzetközileg is ismertté vált, sorra kapták a koncertmeghívásokat a világ minden tájára.

A 2004 nyarán a Budapesten megrendezett Nemzetközi Tuba és Eufónium Konferencián nagysikerű koncertet adtak Stephen Mead
világhírű eufónium művésszel a Zeneakadémia Nagyteremben.

2005-ben három rangos nemzetközi fesztiválon adtak nagysikerű koncertet, a szlovákiai Zilinában, az Egyesült Államok-beli New Orleans-ban, majd a svájci Jura fesztiválon, majd a Rath cégnek köszönhetően az együttesnek lehetosége nyílt 2005-ben Manchesterben, Huddersfildben és Glasgowban mesterkurzust és koncertet adniuk.

2006-ban meghívást kaptak többek között a Zsombolyai Blues Fesztiválra(RO), és a Budapesti Sziget Fesztiválra.

Sorozatos győzelmeiknek köszönhetően elnyerték az angliai Michael Rath hangszerkészítő cég támogatását, amelynek eredményeképpen 2005 őszétől új mesterhangszereken játszhatnak.

Fő feladatuknak a kortárs magyar zeneszerzők műveinek, valamint a populárisabb zene bemutatását érzik Magyarországon és külföldön egyaránt. Repertoárjukban
a reneszánsz zenétől a kortárs zenéig szinte minden megtalálható. Otthonosan mozognak mind a komolyzene, mind a jazz világában.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek