Csáki András


Zenei stílusKlasszikus
Csáki András

Csáki András 1981-ben született Budapesten. 11 évesen kezdett el gitározni a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában, Kozma Lászlónál. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Szilvágyi Sándor növendéke volt. Két évet Győrben, Roth Edénél tanult, majd tanulmányait 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta Eötvös Józsefnél. 2007-ben kitüntetéssel diplomázott, és a Zeneakadémia Doktori Iskolájának állami ösztöndíjas (DLA) hallgatója lett. 2012-ben felvették a University of South California posztgraduális képzésére, így a 2012/2013-as tanévben az Egyesült Államokban, Scott Tennantnál, Pepe Romeronál és William Kanengisernél folytatja gitártanulmányait.

2005-től a Bartók Konzervatórium, 2009-től pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakának tanára. 2005-ben tartotta első mesterkurzusát az Egyesült Államokban (Dallasban). Azóta tanított már – az Egyesült Államokon kívül – Angliában, Franciaországban, Észtországban, Görögországban, Németországban és Romániában is.

Zeneakadémistaként két alkalommal volt köztársasági ösztöndíjas, és háromszor nyerte el a Fischer Annie ösztöndíjat. 2009-ben megkapta a Duna Televízió „Magyar Csillagok” díját, valamint a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima zeneművészeti díját. 2010-ben Márciusi Ifjak Díjjal tüntették ki, 2012-ben pedig elnyerte az USC Thornton School of Music (USA) zenei ösztöndíját.

1995-től aktív résztvevője a hazai és nemzetközi mesterkurzusoknak. Többek között részt vett Odair Assad, Manuel Barrueco, Leo Brouwer, Abel Carlevaro, Costas Cotsiolis, Aniello Desiderio, Zoran Dukic, Margarita Escarpa, William Kanengiser, Roland Dyens, Pablo Marquez, Paul O'Dette, Thomas Müller-Pering, Judicaël Perroy, Angel Romero, Pepe Romero, David Russell, Scott Tennant, Kováts Barna és Vásáry Tamás mesterkurzusán.

A fiatal gitárművész egészen kivételes sikersorozattal büszkélkedhet: tizenegyszer nyerte el az első díjat a világ legrangosabb nemzetközi zenei versenyein, úgy mint a „Dr. Luis Sigall” (Chile), a „Michele Pattaluga” (Olaszország), a „Nikita Koshkin” (Calcutta), a „Julián Arcas” (Spanyolország), valamint a Tokiói Nemzetközi Gitárversenyen.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek