Menopauza

Dóka Attila


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
Dóka Attila

Gyerekkora óra gitározik és gitáron írja a dalokat, megzenésítéseket is. Nyolcadik osztályosként bátyjával, Péterrel és egy másik testvérpárral megalakították a Meridián együttest. Már ekkor írt zenét és szöveget, játszott több hangszeren.

2013-tól – az abban az évben alakult[9]Újnyugat Irodalmi Körrel, többek között Hirtling István, Gáti Oszkár, Kautzky Armand és Csuja Imre társaságában lépett már színpadra, 2014-től kezdve pedig a József Attila Színház irodalmi stúdiójában a Legendák nyomában-estek állandó résztvevője.[10] Ennek keretében olyan művészekkel szerepelhetett együtt, mint Nemcsák Károly, Újréti László, Katona Tamás, Zöld Csaba, Tóth Enikő, Fehér Anna, vagy Dúzsi Tamás.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


10 feldolgozás, ami felülmúlta az eredeti verzióját

10 feldolgozás, ami felülmúlta az eredeti verzióját

Rengeteg feldolgozás-dal van, amit imádunk mindannyian, és tudjuk is, hogy ki az eredeti előadó, de sokszor jobban megszeretjük ezt a változatot,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Több mint klip – K6 és Gently Da Spittah’ közös projektje a Kék Vonallal

A Nothing Can Save Me című videóklipben Kalotás Csaba (K6) és Gently Da Spittah' a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal együttműködésben egy olyan témát emelnek fókuszba, amely túlmutat a zenei megjelenésen. A klip a mentális terheltség tapasztalatát képi és zenei narratíván keresztül teszi átélhetővé, miközben a projekt...

Nagy lendülettel indul az év a magyar jazzéletben

A magyar jazzélet folyamatos mozgásban van: új lemezek jelennek meg, közönségszavazások zárulnak le, klubok ünnepelnek, nap mint nap koncertek érkeznek az adatbázisunkba. Az alkotói teljesítmények erejét és az élő színtér pulzáló működését bizonyítjuk be három hírrel az év jazzalbumának megválasztásától a Budapest Jazz...
Új koncertek