EAR együttes


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
EAR együttes

Az EAR Együttes egyesületi formában 1991 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy meghonosítson egy új műfajt Magyarországon, az akusztikus, és az elektroakusztikus hangszerek, zenei eszközök együttműködését a kortárs zene legújabb területén. Ilyen típusú együttes külföldön már igen sok létezik, nálunk azonban a műfaj alapjait is meg kellett teremteni. Az együttes számára eddig 34 zeneszerző 160 kompozíciót irt. A "saját" szerzők mellett jó néhány más komponistát is sikerült megnyernünk e műfaj számára, készült darab az EAR részére pl. Dubrovay László, Láng István, Mandel Róbert, Sári József, Sáry László, Tihanyi László műhelyében. Az együttes előadja olyan szerzők darabjait is, amelyeket eredetileg nem nekik írtak, ám műfajilag azok az elképzelésükhöz tartoznak. Így elhangzott koncertjeiken Jeney Zoltán, Vidovszky László, Patachich Iván, Pongrácz Zoltán kompozíciója. A legfiatalabb, még főiskolás generáció szerzeményei is helyet kaptak a repertoárban, mint Varga Judit, Gryllus Samu, Bolcsó Bálint és mások.

A magyar zeneszerzés alkotásain kívül nagy hangsúlyt fektetnek a külföldi művek felkutatására és bemutatására, amelynek nagyon jó lehetőséget teremtett az idestova már nyolc alkalommal megrendezett Sárvári Elektroakusztikus Zenei Találkozó, az ISMEAM, a Magyar Rádió HEAR Stúdiója rendezésében. Az eddig játszott szerzők többek közt Jean-Claude Risset (F), James Giroudon (F), Wayne Siegel (USA), Joao Mendes (Br), Francois Dhomont (CND), Joseph Waters (USA), Hector Fiore (RA), Atau Tanaka (J), David Keane (USA), Tamás Ungváry (A), Wolfgang Seierl (A), Joao Pedro Oliveira (P), Igor Lintz-Maues (A), Fabio Cifariello Ciardi (I), Andres Levin-Richter (E), Rodrogo Sigal (MEX), Martin Parker (GB), Koji Asano (J), Joseph Maria Guix (E), Rodney Oakes (USA), Simon Vincent (GB), Jep Nuix (E), Gabriel Brncic (E), James Dashow (USA), Diego Minchiacci (I), Alain Basso (F).

Nevükből adódóan - az EAR = electroacoustic research - az is következik, hogy céljuk a kutatás, a hangszerek, az elektronika, az akusztika új kapcsolatainak keresése és a kompozíciókban való felhasználása. Ebben a tevékenységükben is szorosan kapcsolódnak a Magyar Rádió elektroakusztikus zenei stúdiójához, s szeretnének a legújabb nemzetközi eredményekkel is megismerkedni és azokat Magyarországon is bemutatni.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek