Faithless


Zenei stílusEgyéb zene
Faithless
A FAITHLESS nevű zenei formációt 1995-ben alapította Rollo Armstrong, Maxi Jazz és Sister Bliss Nagy-Britanniában. Rollo és Blissy ekkor már egy éve együtt dolgoztak, a zenei előélettel szintén rendelkező Maxival egy stúdióban találkoztak. Habár a Faithless stílusa és felfogása mindig is sok zenei közreműködőt vonzott magához, ők hárman állandó alaptagok.
Első albumuk Reverence címmel a rákövetkező évben jelent meg, a második, a Sunday 8PM pedig 1998-ban. Ezzel a két lemezzel a csapat az egész világot bejárta, az északi sarkvidéktől kezdve Puerto Rico aranyhomokos partjain át Törökországig mindenütt koncerteztek. A turné során szerzett rengeteg tapasztalattal már-már az élő koncertek veteránjaiként térhettek haza Angliába, amit kevés hasonló zenekar mondhatott el magáról. 2000 nyarán két addigi tag nélkül (Jamie Catto vokalista a One Giant Leap-et vitte tovább másodmagával, Dave Randall gitáros pedig Slovo nevű szóló projektjével foglalkozott ezután) láttak neki a harmadik, Outrospective című albumnak, melyet 2001 őszén adtak ki. Ezzel ismét 2 éves turnéra indultak, többek közt Budapesten is megfordultak a rákövetkező nyáron, majd 2003-ban vonultak újra stúdióba, hogy az azt követő évben kiadják a negyedik lemezüket No Roots címmel. Azóta ezzel járják a világot, mi magyarok 2004 augusztus 10-én láthattuk őket a Sziget fesztiválon.
Zenéjük jellegére önmaguk szerint is nagyon nehéz rásütni egy bizonyos stílust. Főként elektronikus alapú tánczenéjük a hangok, dallamok és stílusok egy olyan palettáját szolgáltatja, amely egyenesen ellenszegül mindennemű kategorizálásnak. A többek közt a The Prodigy-vel is turnézó csapatot generációnk egyik legkiemelkedőbb élő fellépőjeként tartják számon.
Maxi Jazz így számolt be a koncertjeikről: "A színpadról 65 év körüli párokat, sikoltozó tiniket és a harmincas éveikben járó rajongókat is látok egyaránt. Tehát nincs olyan, hogy tipikus Faithless rajongó, és ennek nagyon örülök." Sister Bliss így folytatta: "Azt próbáljuk elérni, hogy a koncertjeinkre ellátogató emberek felemelkedjenek, megújuljanak, megteljenek erővel. Hogy elrugaszkodjanak a földtől."
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek