Fekete János Jammal


HonlapNem ismert
Zenei stílusNem ismert
Fekete János Jammal

Színész, zenész, beatboxos.

Fekete János Jammal szerencsés ember, mert azzal foglalkozhat, ami kisgyermekkora óta vonzza. Családjában zenészek vették és veszik körül, az ő hatásukra kezdett el dobolni, majd szájdobolni. A Kőbányai Zenei Stúdió dob szakán tanult, eközben a Magyar Beatbox Versenyen megnyerte a legjobb show díját, később pedig a Csillag születik és a Ki Mit Tube című műsoroknak köszönhetően rengetegen megismerték a nevét. Zenei mindenevő lévén Jammal számos formációban fellépett már, de filmen és színházban is szerepelt. Ez utóbbiakkal is összefügg, hogy saját műfajt talált fel magának: a dobhangok mesteri utánzása és az effektek bravúros keverése mellett a zajokat, zörejeket, hangokat egy történetre fűzi fel. Gyerekeknek és szüleiknek egyaránt szóló műsorában megmutatja, hogy a hang az úr: minden abból indul ki, minden onnan születik. Szájdobolása közben hétköznapi szituációk alakulnak abszurd, mulatságos helyzetekké. Kiderül például, hogyan lehet mosogatógépet láncfűrésszel szerelni, és ez még csak a kezdet...

Díj:
2008 Magyar Beatbox Verseny Legjobb Show Díj

Föbb események:
2009 Csillagszületik elődöntő
2011 Chio Crispert facebook játék
2011 Színházban játszik
2012 Jazz dobb tehetségkutató verseny elődöntő
2012 Temporary 8th című filmben szerepelt
2012 A Dal Belmondo
2013 Gronau Jazzfest Mississippi Big Beat
Akusztik Feszt Dal belm voistasion
2015 Gronau Jazzfest – Guca Partyzans Brass Band
2015 A Dal Voice Station Choir
2015 Acostic Loops A38
2015 Random Trip
2015 Önálló est
2016 Xi'an - China - 3rd Silk Road International Arts Festival - Fabula Rasa
2016 Veszprém Jazz feszt
2016 Hip Hop International Hungary - emcee
2017 Jammal & The GrooveTroop
2017 Jammal Jammel Pop City
2017 Aranyóra
2017 Magyar TáncRapszódia
2018 Messiás MA
2018 Majka & Curtis - Aréna
2019 Jammal beatbox - Átlátszóhang Feszt
2019 Kováts Kriszta - MÜPA
2019 NB - Park
2019 Király Viktor - Akvárium nagy hall
2020 - Hangok Titkos Élete, családi Beatbox színház - MÜPA

Magyarországon kívül még több más országban lépett fel mint pl.: Csehország, Észtország, Horvátország, Izrael, Kína, Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Svájc.

Zenekarok:
Jammal & The GrooveTroop
Mókus
NB1ütes
Guca Partyzans Brass Band
Király Viktor
Session: Batánovics Lili, Belmondo, Cloud9plus, Danics Dóra, Gbeer, Glamorous Company, Hanem, Hien, Illspokinn (Usa), JBB, Király Linda, Király Viktor, Mississippi Big Beat, Moran Magal (Israel), Muck Évi, Muriel, Nobilissima, Oláh Gergő, Random Trip,Rhythm & Twins, Roma Soul, SoulClap, Tolvai Reni, Tóth Vera, The Carbonfools, Voice Station Choir

Színházi munkáiból:
2019 Ballada-menü - zene (Bemutató 2019. október 24.)
2017 Bormámor - zeneszerző
2017 János vitéz - zene (Bemutató 2017. szeptember 21.)
2017 Csongor és Tünde - színész
2015 Csoda - zene
2013 Az Űr-Zűr - színész (Bemutató 2013. október 6.)
Magyar Táncrapszódia
Ballada Menü
János Vitéz
Csongor és Tünde
Csoda
MókaTér
Karaván Művészeti Alapítvány
Bohócok a Láthatáron
Európa Ázsia

Lemezek:
2008 Fekete István - Tune up from heaven
2009 Live Act Folk
2010 GoldLife Music
2013 Belmondo - Best of
2015 Karaván Familia - Asvin
2015 V.U.K.-Fekete
2015 Ganxta Zolee és a Kartel - 20 év Gengszter Rap - Tribute Album
2016 Mókus - Ki Viszi Át
2018 Kováts Kriszta - Álomfejtés

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek