Menopauza

Jean Luc Ponty


Zenei stílusJazz/Blues
Jean Luc Ponty

1940. szeptember 29-én született a franciaországi Avranches-ban. Ponty erősen zenei érdeklődésű környezetben nőtt fel. Édesapja a helyi zeneiskolát vezette, és hegedűtanár volt, édesanyja pedig zongoratanárnő. Mind zongoristaként, mind hegedűsként tehetséges volt, és mindehhez még 11 esztendős korában a klarinéttal egészítette ki hangszeres arzenálját. A párizsi Conservatoire-on végzett klasszikus hegedűtanulmányok után profi zenész lett, ám mindjobban elmélyült a jazz iránti érdeklődése is. 

Egy ideig megosztotta idejét a klasszikus hegedűjáték és a jazzklarinét- és tenorszaxofon-játék között. Végül jazzt kezdett hegedülni, és a hatvanas évek közepétől ez lett a fő működési területe. Számos európai zenésszel játszott (Stuff Smithszel készített felvételeket), néha zenekarvezető is volt a HLP-ben. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában vendégszerepelt, játszott Frank Zappa Hot Rats című jazzrock albumán (,,It Must Be A Camel"), ezután pedig George Duke partnere lett. 1970-ben Zappa volt Ponty King Kong című lemezének producere. A hetvenes évek elején a free jazzel kísérletezett, az Overnite Sensation-on a Mothers tagjaként ismét Zappával játszott, szerepelt John McLaughlin Mahavishnu Orchestrájának Visions Of The Emerald Beyond (1974) című lemezén. Ezt követően saját jazzrockot játszó bandáját vezette, amely számos nemzetközi követőre talált. A nyolcvanas években más zenészekkel is készített felvételeket, többek között Cleo Laine és Stéphane Grappelli társaságában. 

Ponty mesterien kezeli hangszerét, nem az első hegedűs a jazzben, aki elektromos erősítést használ, ám ő volt az első, aki az elektronikát saját stílusába tudta integrálni. Ponty nemcsak a hangerő növelésére használja az elektronikát, mint elődei, hanem komplexen, mindig előrelépve. Nemcsak elektromosan erősített hangszert, hanem teljesen elektromos hegedűt használ, az effektusok keltésére számos ketyerét is alkalmaz. A boptól a rockig és a free jazzig, onnan ismét vissza a bophoz mindent játszik, sok stílusban és mindenfajta jazzdivatban egyaránt otthonos, öntörvényű muzsikus.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek