Menopauza

Kodály Filharmonikusok Debrecen


HonlapNem ismert
Zenei stílusNem ismert

Közelgő Kodály Filharmonikusok Debrecen koncertek

Varázsfuvola

Varázsfuvola

Debreceni Egyetemi Templom January 27. (19:00)
Firenzei emlék

Firenzei emlék

Debreceni Egyetemi Templom March 27. (19:00)
Császár kvartett és Nagy szimfónia

Császár kvartett és Nagy szimfónia

Debreceni Egyetemi Templom May 29. (19:00)
Kodály Filharmonikusok Debrecen

Kodály Filharmonikusok Debrecen

A Kodály Filharmonikusok Debrecen a város hivatásos zenekara, mely 2011 őszétől viseli ezt a nevet. 1991-től 2011-ig Debreceni Filharmonikus Zenekar néven működött. Fenntartója Debrecen Város Önkormányzata.

A cívisváros zenei életének meghatározó pillanata volt 1923. május 13., amikor a város filharmonikus zenekara első önálló koncertjét adta. Neve ekkor Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar volt, és hamarosan az ország első számú nem budapesti szimfonikus együttesévé vált Ábrányi Emil vezetésével.
1951-ben Rubányi Vilmost szerződtették karmesternek és 29 év működés után, 1952 januárjától a zenekart a MÁV önálló intézménnyé nyilvánította. Ettől kezdve az Országos Filharmónia által az országban szervezett koncerteken túl, a zenekar folyamatosan közreműködött a Csokonai Színház operaelőadásain is. Rubányi irányítása alatt az együttes az ország zenei életének meghatározó tényezőjévé vált. A Gulyás György által időközben megalapított Kodály Leánykórus egyre gyakrabban szerepelt együtt a zenekarral, illetve a MÁV által finanszírozott „Gördülő Opera” zenekaraként kulturális missziót teljesített az ország jelentős részén.
A rendszerváltozást követően Debrecen város önkormányzata azonban felismerte értékeit, szerepét a város és a régió életében, és Debreceni Filharmonikus Zenekar néven átvette a finanszírozást.

Az elmúlt évtizedekben a magyar karmesterek teljes élgárdája – pl. Ferencsik János, Medveczky Ádám, Kovács János, Ligeti András, Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán –, valamint több neves külföldi dirigens, köztük Carlo Zecchi, Lamberto Gardelli, Charles Dutoit, Karel Ancerl, Kobajasi Kenicsiro vezényelte a zenekart. A hazai hangszeres művészek – köztük Fischer Annie, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Jandó Jenő, Bogányi Gergely – mellett közreműködött a zenekarral többek között Gideon Kremer, Martha Argerich, Sándor György, Végh Sándor, Lazar Bermann, Igor Oisztrakh is.

2011. október 1-jétől Kodály Zoltánné Péczely Sarolta jóváhagyásával, a Kodály Filharmónia Debrecen részeként, Kodály Filharmonikusok Debrecen néven működik a zenekar. 2011 májusa óta Somogyi-Tóth Dániel az igazgatóművészeti vezető, egyben a Kodály Filharmonikusok új arculatának létrehozója, aki a két együttest összefogó intézmény, a Kodály Filharmónia élén Debrecen város teljes komolyzenei életének összefogását, fejlesztését vállalta, feladatai közé tartozik, hogy a Kodály Filharmonikusok Debrecen még nagyobb teret, ismertséget, s elismertséget kapjon Magyarország, sőt, a világ zenei életében – nevével, küldetésével, művészetével tovább vinni a kodályi missziót. Segítségére van ebben művészeti tanácsadókét a zenekar szakmai fejlődését segítő Bényi Tibor, Salzburgban élő, világhírű gordonkaművész is.
A Kodály Filharmonikusok számára hagyományosan alapvető jelentősége van magyar, köztük új zeneművek interpretálásának, de az együttes különösen törődik a publikum azon igényével, hogy népszerű, sokat hallott műveket is hallgassanak, emiatt a zenekar részt vesz olyan produkciókban is, amelyek a könnyűzene közönségének szólnak. Természetesen a repertoár gerincét a névadó művei adják. S mivel az együttes teljesen egyedülálló a vidékiek közt abban, hogy mellette egy ilyen színvonalú kórusa működik, műsorpolitikájának meghatározó eleme az oratóriumjátszás.

Az együttes számos alkalommal vendégszerepelt Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában, Hollandiában, Belgiumban, Luxemburgban, Dél-Koreában és Marokkóban, ahol neves fesztiválokon lépett fel.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek