15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

2025/12/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól látszik: 2026 nyarán sem fogunk unatkozni. Sőt, ha beigazolódnak a hírek, és a Park lesz a remélhetőleg megvalósuló 2026-os Sziget egyik kiemelt partnere, akkor még inkább izgalmas nyár elé nézünk. Ennek egyik első bizonyítéka: Moby 2026. augusztus 1-jén a Budapest Park színpadára lép.

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Richard Melville Hall, azaz Moby az a zenész, aki a New York-i punk közegből indulva vált az elektronikus popkultúra egyik alapfigurájává. Klasszikus zenén nevelkedett, majd a ’90-es évek elejétől producerként, dalszerzőként és kísérletező elektronikus alkotóként talált saját hangra. 

A ’90-es évek New York-jának félhomályos lakásaiból indult lo-fi elektronikus világ mára globális referenciává váltÉletművének egyik csúcspontja, az 1999-es Play több mint 12 millió példányban kelt el, és az elektronikus zene történetének egyik legfontosabb albumaként tartják számon. Új korszakot nyitva az iparágban, ő volt az első előadó, aki egy teljes album minden dalát filmekhez, sorozatokhoz és reklámokhoz licencelte, ezzel, és ezzel a Play album gyakorlatilag kulturális háttérzenévé vált a 2000-es évek elején: mind a 18 szám bekerült valamilyen filmbe*, reklámba vagy sorozatba, ami egyrészt egy (több) raklap bevételt eredményezett – egyúttal óriási ismertséget is, mert egy átlagos hallgatottságnál radikálisan több helyen hallották a számokat.


Dolgozott többek között David Bowie-val, a Public Enemyvel, Ozzy Osbourne-nal, a Beastie Boys-szal és a Daft Punkkal; mindemellett több mint 20 millió eladott lemezzel és számos rangos elismeréssel (MTV-, Billboard- és Grammy-jelölések) írta be magát a zenetörténetbe.

A 2010-es évek után kevésbé koncertezett, inkább dokumentumfilmekkel, könyvekkel és aktivizmussal foglalkozott. 2024-ben viszont hosszabb szünet után ismét színpadra állt, és ezzel párhuzamosan új alkotói irányba indult: producereskedik, támogatja a Humane Society, az ACLU és más civil szervezetek munkáját, és filmkészítőként is aktív.
A Little Walnut nevű produkciós cége két díjazott dokumentumfilmet jegyez – Moby Doc és Punk Rock Vegan Movie –, jelenleg pedig Tecie címmel készít játékfilmet, amely várhatóan 2026 nyarán kerül a mozikba. Moby mára a tudatosság egyik arca is: az állatvédelem, a környezetértékű gondolkodás és a veganizmus – 38 éve vegán – következetes szószólója, a bevételeinek jelentős részét jótékony célokra ajánlja fel. Mindemellett a személyes közvetlenségéről is ismert: New York-i és Los Angeles-i kávézóiban sokszor maga szolgálta ki a vendégeket, szándékosan távol tartva magát a hírességek világától.

A 2026-os turné egy frissített élő koncepciót visz tovább: ambient textúrák, rave-es lüktetés és lélekteli vokálok határozzák meg a műsor alapját. A Budapest Parkban nemcsak Moby legismertebb dalai szólalnak majd meg, hanem olyan ritkábban előkerülő darabok is, amelyek inkább az elkötelezett rajongóknak kedveznek. Emellett feltehetően újraértelmezett hangszerelések is helyet kapnak, amelyekben a nosztalgia és a friss hangzás egyaránt jelen lesz.

És ez is lesz, tuti :) :

 



A jegyértékesítés december 5-én 10:00-kor indult a hivatalos értékesítési felületen.
Szervező: Charm Music Hungary Kft.

 >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

A legismertebb példák:

  • PorcelainThe Beach (Danny Boyle, 2000) egyik kulcsjelenetében hangzik el Leonardo DiCaprio filmjében.

  • Natural Blues – számos tévéreklám (pl. Volkswagen, Baileys), valamint film- és sorozatrailerek hanganyaga.

  • Why Does My Heart Feel So Bad? – reklámokban (pl. Telekom/DT kampányok), valamint tévés dokumentumfilmek gyakori aláfestése.

  • Honey – több sorozatban felbukkan, köztük a The X-Files (X-akták) egyik késői évadában.

  • Find My Baby – filmekben és reklámokban egyaránt népszerű volt; hallható például a Driven (2001) című filmben.

  • Bodyrock – számos sportműsor, extrém-sport videó és nagy márkás reklám zenei aláfestése volt; az MTV is gyakran használta.

Összesen több tucat film, reklám, sorozat, videojáték és trailer használta fel az album dalait, ami akkoriban példátlan volt.

 

Moby, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek