Márkus Tibor - Equinox


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
Márkus Tibor - Equinox
A jazz a zenekultúra igen fontos területe. Szerves kapcsolata szinte minden zenei műfajjal, művelőjének és hallgatójának széles látókört tesz lehetővé, az improvizáció pedig az egyik legalkalmasabb eszköz a kreativitás fejlesztésére. Ezért pályám céljául tűztem ki a jazzkultúra minél szélesebb körű terjesztését mind elméleti, mind pedig gyakorlati szinten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-zongora szakának elvégzése után a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékén jazz fakultációt, majd 1994 és '96 között a Megyei Művelődési Központban jazzkurzust tartottam. 1998-ban az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház felkérésére ismeretterjesztő előadás- és koncertsorozatot vezettem. " Amit tudni akarsz a jazzről " címmel ugyanilyen jellegű kurzust indítottam 2000-ben a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban, és 2004-ben a vasvári Zeneiskolában. Ezt követően a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma kért fel hasonló jellegű előadássorozat megtartására. Az előadások 2005 februárjában indultak, melyek a hallgatók értelmiségi moduljaként felvehető creditpont szerzési lehetőségként kerültek be az indexekbe. 2006-ban és 2007-ben a Budafoki Művelődési Házban élő zenés ismeretterjesztő sorozatot vezettem a Budafok Bigband közreműködésével „Jazz+Mi+Ti” címmel. 2003. júniusában az Improvizatív Zeneműhely Egyesülettel egyhetes improvizációs tábort (Lamantin) szerveztem Szombathelyen, melyet ettől kezdődően évenként megrendezünk. A tábor helyt ad a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék hallgatóinak nyári szakmai gyakorlatára. A tábort 2006-ban az Oktatási Minisztérium akkreditációs kurzussá nyilvánította, így zenetanárok és zenepedagógusok továbbképzéseként is nyújt lehetőséget. A 2007-től működő Sepsiszentgyörgyörgyi Jazztábor (Románia első jazztábora) vezető tanára vagyok. Rendkívül fontosnak tartom a gyermekek kreativitásfejlesztését. Aktívan részt vettem a Yehudi Menuhin Alapítvány által létrehozott MUS-E program magyarországi megvalósításában. A jazz- és alternatív oktatási módszerek pedagógiájának elsajátítása céljából - a Magyar Ösztöndíj Bizottság támogatásával - 1994-ben a helsinki Sibelius Zeneakadémián és az Olunkula Pop- Jazz- Rock Konzervatóriumban folyó jazzoktatást tanulmányoztam. 2000-ben részt vettem az EPTA kongresszussal párhuzamosan folyó továbbképzések alternatív oktatási módszerek, illetve improvizáció előadásain, melyeknek összefoglaló előadását és kerekasztal beszélgetését vezettem. 1992-től annak megszűnéséig, 2008-ig az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongora, jazzelmélet és jazztörténet tanára voltam, amely a 2004-2005-ös tanévtől elindította jazz-zeneművészeti szakközépiskolai tagozatát. A megszűnést követően az iskola tevékenységét a Tóth Aladár Zeneiskola, illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola vette át, amely intézményekben a 2208/09-es tanévtől ugyanolyan minőségben folytatom munkámat. 2000. szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusaként módszertant , tanítási gyakorlatot és kötelező zongorát tanítok. A műfaj aktív művelője is vagyok. Zenekaromnak ( Equinox Jazzquartet ) eddig négy CD-je jelent meg ( Equinox , Three trees , Are you free?, Eclectic), melyek saját kompozícióimat tartalmazzák a magyar jazz élvonalbeli művészeinek ( Borbély Mihály, Fekete Kovács Kornél, Juhász Gábor, Mohai Tamás, Schreck Ferenc, Dés András, Jeszenszky György, Horváth Balázs, Csuhaj Barna Tibor, Zana Zoltán, Tóth Viktor…) közreműködésével. Formációimmal felléptem számos hazai és külföldi (Bécs, Temesvár, Zürich, Róma, London) nagyvárosban. Komponáltam még kísérőzenét pódiumműsorokhoz („ Esőcseppek ”, ”A vágyak idomítása”, „Novecento”), dokumentumfilmhez („Zámolytól Strassburgig” Rend.:Szobolits Béla), kórusműveket (Jazz Voices számára), és nagyzenekarra (F.S.C.O.számára). Ezek előadásaiban közre is működöm . Szerzői albumaimmal a zene megbonthatatlan egységét kívánom hangsúlyozni a műfajok hierarchiája nélkül. A 2000. évben jelent meg "Waves of Time " című szerzői lemezem, ennek folytatásaként 2007-ben megvalósítottam " Bábszínház " című, 3 zenekarra (jazz, rock, klasszikus) írt concerto grossómat. A CD zenei anyagából 2009-ben performance előadásokat valósítottam meg 18 zenész, 3 táncművész és M.Kecskés András részvételével, vetített háttérrel és árnyjátékkal a szombathelyi Bartók Teremben, a budapesti MÜPÁ-ban és a debreceni Kölcsey központban. Az előadásokról felvétel készült, amely 2009. decemberében DVD formátumban jelent meg. 2005-ben szólózongorás albumom, a „My Pieces” látott napvilágot. 2010-ben a Nemzeti Zenede 170 éves fennállásának jubileumi koncertjén mutattuk be az alkalomra komponált „Blues Suite” című szerzeményemet. 2015-ben látott napvilágot „Mysterious Tales” című szerzői dupla CD albumom. A solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban 2001-től jazzklubot vezetek, melyben zenekaromon kívül fellépési lehetőséget kívánok biztosítani a Bartó Béla Konzervatórium és a L.F.Z.E. jazz tanszéke hallgatóinak és más tehetséges pályakezdőnek is. 2005-ben megválasztottak, 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben újraválasztottak a Magyar Jazz Szövetség elnökévé. 2010 óta szakértőként folyamatosan részt veszek az EMMI Szakközépiskolák Jazz tagozatai részére irányuló tananyagfejlesztő, vizsgafeladat kidolgozó munkájában. 2010-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, 2011-ben Artisjus-díjjal, 2015-ben Erkel-díjjal, 2017-ben Gonda János- díjjal tüntettek ki. Lakóhelyemen kollégáimmal minden évben ingyenes, ismeretterjesztő jellegű jazzkoncertet rendezek, melynek célja a műfaj széles körű terjesztése (" Jazz a Játszótéren "). Terveimben szerepelnek még további szerzői CD megvalósítása, valamint elméleti munkáimnak további szakkönyv formájában, illetve szaklapokban történő publikációi. Személyi adataim: Név: Márkus Tibor Szül.: 1956. december 17. Szombathely Édesanyám: Soronits Erzsébet Iskolák: Hámán Kató Általános Iskola ének-zene tagozat, Szombathely Bartók Béla Zeneiskola, Szombathely / zongoratanár: Mihalcsics Lászlóné / Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazz-zongora tanszék Budapest / főtárgy tanár: Binder Károly / Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-zongora tanszék Budapest / főtárgy tanár: Binder Károly / Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tanszék Előadások: Amit tudni akarsz a jazzről előadássorozat: Szombathely B.D.T.F. 1992-93, MMIK: 1994-96 1998: Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház 2000: Solymár, Apáczai Csere János Művelődési Ház 2004: Vasvár, Zeneiskola 2005-2006: Debreceni Egyetem Konzervatóriuma 2008: Zeneművészeti Szakközépiskola Szombathely Jazz+Mi+Ti 20006-2007: Budafoki Művelődési Ház Összefoglaló az improvizációs kurzusokról 2000:Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók és a jazz: 2006: Főváros Szabó Ervin Könyvtár 2007: Debreceni Egyetem Elméleti munkák: Alapfokú jazzoktatás. Jazzelmélet (Szakdolgozat 1995) A voicing gyakorlati alkalmazása a kötelező zongora oktatásban (2006) (kézirat) A jazz elmélete I (könyv) (Savaria University Press 2012) A jazz elmélete II (könyv) (Savaria University Press 2014) A jazz elmélete III (könyv) (Savaria University Press 2015) Publikációk: Jazzpress : Elemzés ( 1991 ) Gramofon : Lemezkritikák ( 1998-2000 ) Parlando : Összefoglaló az Improvizáció előadásairól / 2001. 1-2. szám / Muzsika : We called it Music /2004 szeptember/ Muzsika : A jazznagyapa /2007 január/ Jazzpress : Jazzelmélet. Sorozat 2010-től JazzMa internetes jazzújság: Lemezkritikák Lemezek, CD-k,DVD: Soul for Free ( Claudia Raths ) / 1991. Adyton / Equinox / 1995. LMS / Márkus Tibor: Three Trees / Equinox / / 1999. BMM / Márkus Tibor: Waves of Time / 2000. BMM / 100 éves az Erkel Ferenc Zeneiskola / 2002.E.F.Z. / Jazz Tanszak /2002. BMM / Márkus Tibor: Are you Free? / Equinox / / 2002. BMM / Márkus Tibor: My Pieces /2004.BMM/ Tibor Márkus/EQuinox: ECLECTIC /2004 BMM/ Hungarian Jazz Store /2005 BMC Jazz Tanszék (L.F.Z.E. Koncert MÜPA) /2005. BMM / Jazz Voices: Voice-sing /2006. BMM / Márkus Tibor: Bábszínház /2007. BMM / Márkus Tibor: Bábszínház Performance DVD /2009. BMM / Márkus Tibor: Mysterious Tales. (Dupla szerzői CD) (MTCD001-2015)
Equinox: Trap (BMM 201703108555573

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/markustiborequinox
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek