Monarchia Szimfonikus Zenekar


Zenei stílusKlasszikus

Közelgő Monarchia Szimfonikus Zenekar koncertek

Kovács Kati - Szimfonikus koncert - CSEPEL

Kovács Kati - Szimfonikus koncert - CSEPEL

Csepeli Munkásotthon April 16. (19:00)
Monarchia Szimfonikus Zenekar

A Monarchia Szimfonikus Zenekar (továbbiakban MSZZ) a Monarchia Zeneművészeti Egyesület keretében alakult 2000.-ben.

Az addig szervezetlen formában működő zenekar, amelynek tagjai az ország legjobb szimfonikus zenekarainak ( ÁHZ, Opera, Rádiózenekar ) muzsikusaiból állnak, a megszaporodott feladatok szervezett formában történő megnyilvánulásának érdekében jött létre.

A hazai zenei életben játszott szerepe mellett, sok külföldi fellépésnek tesz eleget, s ezen rövid idő alatt Európa számos városában ismerhették meg a zenekar művészi színvonalát.

A repertoárt tekintve a klasszikus művektől, a színpadi műveken keresztül, a modern műfajok ( pl. musical ) megszólaltatásában egyaránt magas színvonalon működik.

Az együttes tagjai már régóta, akár egyetemi évektől számítottan, szoros munkakapcsolatban működnek, ennek is köszönhető, hogy a zenekar a több évtizedes együttműködésen alapuló, összecsiszolt, zenekari hangzásmód tapasztalt képviselője.

Az MSZZ erénye továbbá, hogy fiatal rendkívül energikus muzsikusokból áll, amely a korunkban elvárható dinamikus hangzásvilágnak maradéktalanul megfelel.

Az MSZZ számos külföldi és hazai karmesterrel dolgozik együtt, akiknek szaktudása, ízlés világa, valamint a zenekar tagjaival való harmonikus kapcsolata nagyban hozzájárul, az együttes a világ bármely pontján megnyilvánuló versenyképes elismertségéhez.

Az egyesületi formában működő zenekar tagjaiból formálódó kamaraegyüttesek ( Monarchia vonós kamarazenekar, vonósnégyes és a világhírű Liszt díjas Budapest Rézfúvós Kvintett ) jelentősen színesítik a repertoárt, ezért a kis falusi templomok, művelődési házaktól kezdve, a színházakon, operaházakon keresztül, a több ezer embert befogadó multifunkciós termek, arénák, kongresszusi központokig minden fajta igényt feltételező követelményeknek eleget tud tenni. Ebből következendően a MSZZ repertoárja igen színes skálán mozog, a klasszikus szimfonikus zenétől kezdve az operán át, operett, musicalig, minden stílusban otthonosan mozog. A zenekar hangsúlyozott figyelmet fordít a kortárs zeneszerzők műveinek megszólaltatására is.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek