Sun Ra Herman Blount néven 1914. május 22-én született az Alabama állambeli Birminghamben, Egyesült Államok, meghalt 1993. május 30-án. Sun Ra, aki a XX. századi zene legkülönösebb figuráinak egyike volt, azt hirdette, hogy a Saturnus bolygóról érkezett, ám ennek időpontja nem hozható nyilvánosságra annak asztrológiai jelentése miatt! Földhözragadtabb jazzkutatók inkább a fenti születési dátumot javasolják elfogadni, bár ez nincs megerősítve. Hasonló bizonytalanság uralkodik eredeti neve körül is, mert miközben a harmincas és a negyvenes években Herman "Sonny" Blount néven szerepelt, használta a Sonny Lee nevet is, legutóbb pedig azt közölte, hogy szülei neve Arman volt.
Mindezek ellenére az utóbbi mintegy 40 évben mint Sun Ra volt ismert - vagy, mint azt ő maga kijelentette számtalan koncert hallgatói előtt: "Vannak, akik Mr. Ra-nek hívnak, mások Mr. Renek. Önök szólíthatnak Mr. Mystery-nek" (Mr. Titokzatos, Mr. Rejtély). Első zenei emlékei olyan klasszikus blues énekesek hallgatásához kötődnek, mint Bessie Smith és Ethel Waters, és a saving-zenekarok rajongójaként nőtt fel, különösen kedvelte Fletcher Henderson különböző zenekarait. Fiatalkori tevékenységei között - mint zongorista, hangszerelő és zeneszerző - meg kell említeni alkalmazását Fess Wheatley-nél és Oliver Bibbnél Chicago környékén a harmincas évek közepén, de életének ez a szakasza nagy részben dokumentálás nélkül maradt. 1946-ban a Chicagó-i Club DeLisa alkalmazásában az odalátogató olyan jazz és blues művészeket kísérte, mint Joe Williams és Lavern Baker, és hangszereléseket írt bálványa, Fletcher Henderson számára, aki 15 hónapig lépett fel a klubban. Ezután 1948-ban Eugene Wright bőgős Dukes Of Swing nevű együttesében dolgozott, és játszott Coleman Hawkinsszal és Stuff Smithszel is. Az ötvenes évek elején kezdte saját kisegyütteseit vezetni, amelyben hamarosan szólista lett Pat Patrick, valamint John Gilmore, és az évtized közepére összehozott egy 10 tagú big bandet, Arkestra néven, amely a Sun Song című lemezalbummal mutatkozott be 1956-ban. Az Arkestra, mely eredetileg sajátságos, különc bebopot játszott, olyan hangszerelésekben, amelyek Duke Ellington és Tadd Dameron hatását mutatták, a hatvanas évek elejére a korszak lehető legprogresszívabb és legkísérletezőbb együttesévé fejlődött. Sun Ra az egyik első zenekarvezető volt, aki két bőgőt használt, elektromos bőgőt alkalmazott, elektronikus billentyűs hangszereken játszott, kiterjesztette az ütősök használatát, bővítve a poliritmia előnyeivel, a modális zenét kutatta, és úttörője volt a szabad improvizációnak, mind szólóban, mind az együttes munkájában.
Sun Ra a kultúra szélesebb területein is alkotott, a jazz afrikai eredetét hirdette, felújította az érdeklődést a feketék történelme iránt, és megerősítette a zene lelki és misztikus dimenzióit (a hatvanas évek fekete kulturális/politikai reneszánszának minden fontos területén ténykedett). Az ötvenes évek végén Sun Ra megalapí-totta saját lemezkiadóját, a Saturn Records (újabban Thoth néven is ismerik) céget, mely egyike volt az első olyan lemezkiadóknak, melyek zenészek tulajdonában voltak. A Saturn kiadónál jelent meg több mint 100 felvételének többsége, bár sok került kiadásra, vagy újrakiadásra más cégeknél (nevezetesen az Impulse!-on a hatvanas és hetvenes években). Csaknem minden Saturn album alacsony példányszámban jelent meg, sima fehér vagy kézzel rajzolt borítókkal, melyek a gyűjtők értékes darabjait képezik manapság. (Az a tény, hogy a Sun Ra-lemezek rendkívül ritkák, hogy gyakran nem találhatók meg rajtuk a rögzítés adatai, hogy néha különböző cím alatt jelentették meg az új kiadásokat, és hogy néhány "új" kiadás valójában két korábbi album egy-egy oldalából lett összehozva, azt jelenti, hogy egy teljes és pontos Sun Ra-diszkográfiát összeállítani csaknem lehetetlen.)
Nagy szegénységben töltött évek és a Chicagóból New Yorkba (1961), majd Philadelphiába (1968) történő átköltözések ellenére Sun Ra több mint három évtizeden át működésben tudta tartani zenekarát, az Arkestrát, bár csaknem minden évben más néven szerepeltek. Néhány példa: Astro-Infinity Arkestra, a Blue Universe Arkestra, a Cosmo Jet Set Arkestra és Year 2000 Myth Science Arkestra. Az évek során az illusztris zenekari tagok között szerepelt: Ahmed Abdullah, Marion Brown, Richard Davis, Robin Eubanks, Craig Harris, Billy Higgins, Frank Lowe, Julian Priester, Pharoah Sanders és James Spaulding, (több tucat nevet említhetnénk még), az alkalmankénti vendégművészek sorában pedig Lester Bowie, Don Cherry és Archie Shepp említhető. Sok zenész többször visszatért, pedig a fizetség mindig csekély volt, és egy maroknyian - nevezetesen Gilmore és Marshall Allen - kihagyás nélkül a legkorábbi kezdettől fogva mellette maradtak. A zenekar magját képező zenészek együtt is éltek egy kommunaszerű közös házban, ahol, mondják, Sun Ra szigorú fegyelmet követelt, nem engedte meg a drogokat, az alkoholt, és szerette felkelteni őket éjszaka közepén próbát tartani, a "zene minden" elve alapján.
Csaknem a kezdet kezdetétől a zenekar egzotikus kosztümökben lépett fel, rendszerint az ókori Egyiptom, vagy az űr motívumaival díszítve, és mindenféle látványelemet felhasznált színpadi fellépéseinél: fényhatásokat, táncot, pantomimot és azt a kedves szokást, hogy miközben a közönség közé vegyültek, elénekelték más bolygókon átélt kalandjaikat ("űrpályákon utazunk bolygóról bolygóra"). A hetvenes években Sun Ra bővíteni kezdte a zenekar repertoárját hagyományosabb zenei anyagok felhasználásával, különösen Ellington, Henderson, Jimmie Lunceford és Jelly Roll Morton nagyzenekari számaival. Ezzel párhuzamosan a jazz-funk zenét is művelte és folytatta fülhasogató, free szintetizátorszólóinak előadását, ily módon az Arkestra bármelyik élő koncertje a kreatív fekete zene szinte teljes skáláját átívelte (és átíveli ma is). Lemezfelvételeik még különcködőbbeknek bizonyultak (és gyakran nagyon gyenge hangminőségűek), de az évek során számos vitathatatlan mesterművet halmoztak fel a hatvanas évek elején és közepén kiadott olyan nyilvánvaló kreatív csúcsteljesítményekkel, mint a jazz In Silhouette, Rocket Number Nine Take Off For The Planet Venus, The Helocentric Worlds Of Sun Ra, Volumes i & 2, Nothing Is, The Magic City vagy a hetvenes évek végén a Media Dreams, Disco 3000, Omniverse, Sleeping Beauty, Strange Celestial Road, Sunrise In Different Dimension.
Az Arkestra vendégként közreműködött alkalmanként mások lemezein is (pl. három számot játszottak Phil Alvin Unsung Stories című albumán és közreműködtek Hal Willnernek Walt Disney tiszteletére készített "Pink Elephants" című filmjében, a Stay Awake, amely elvezette őket ahhoz, hogy a nyolcvanas évek végén a Disney-dallamok teljes sorozatát eljátszották). A zenekar tagjai alkalmanként kisegyüttessé alakultak Sun Rával, és így készítettek lemezeket, például mind a New Steps, mind pedig az Other Voices, Other Blues cí-mű albumon szerepel Ra, Gilmore, Michael Ray (trombita) és Lugman Ali (ütősük). Maga Sun Ra kiadott néhány szóló zongoraalbumot - Monorails & Satellites, Vpls 1 & 2, Aurora Borealis, St. Louis Blues Solo Piano-és a Visions című albumot Walt Dickersonnal duóban. Ezeken az albumokon Sun Ra zongorastílusa a reá hatást gyakorolt irányzatok teljes skáláját felvonultatja, a bluestól kezdve Count Basie lendületes lüktetésén és Thelonious Monk disszonáns hangzásán it az európai impresszionizmus befolyásáig.
1990-ben szélütést szenvedett, és mozgása korlátozottá vált, de az Arkestra 1991-es londoni koncertjei még azt bizonyították, hogy a zene minőségében semmiféle csökkenés nem tapasztalható. Rendkívüli befolyása eljutott a modern zene minden zugába, és behatolt minden repedésbe a Funkadelictől Karlheinz Stockhausenig és az Art Ensemble of Chicagó-ig. "Sun Ra zeneileg egyike a világ el nem ismert törvényhozóinak" - mondotta a dobos Roger Blank. Sun Ra, aki költő és filozófus is, írásait j6 pár kötetben is publikálta. Miközben néhány kritikus olyan külsőségeken akadt fel, mint az Arkestra csillogó kosztümjei és az űrdalok, hogy úgy tüntethessék fel őket, mint valami cirkuszt, és Sun Rát magát pedig mint csodabogarat vagy sarlatánt, valójában eszméinek és nyilatkozatainak többsége nagyon is ésszerűnek bizonyult az afroamerikai kultúra összefüggéseiben vizsgálva. Például az új név felvétele tiszteletre méltó hagyomány a blueszenészeknél (gondoljunk csak Muddy Waters, Howlin' Wolf, Leadbelly nevére), és Sun Ra rajongása az ókori Egyiptom iránt csak eszköz, amelyet arra használ, hogy ráirá-nyítsa a figyelmet a feketék történelmére és kultúrájára. Sun Ra zenéjének és gondolatainak részletesebb ismertetése megtalálható Chris Cutler File Under Popular, John Litweiler The Freedom Principle, Graham Lock Forces In Motion és Valerie Wilmer As Serious As Your Life című köteteinek fejezeteiben. Egy dokumentumfilm Sun Ra: A Joyful Noise címmel készült, amelyet Robert Muge rendezett 1980-ban. Sun Ra a nagy modern látnokok egyike volt: ő nemcsak álmot látott, hanem meg is élte azt az elmúlt 40 év során. Megmutatta, hogy képzelőerővel, elkötelezettséggel és a szépség iránti szeretettel az ember megvalósíthatja saját jövőjét és a lehetetlent valósággá változtathatja.
A Sun Ra Arkestra ma a zenekar legendás szaxofonistájának, Marshall Allen-nek a vezetése alatt folytatja kozmikus küldetését töretlen, fantasztikus szellemi energiákkal.
Szólj hozzá!