Talamba Ütőegyüttes


Zenei stílusKlasszikus
Talamba Ütőegyüttes

A Talamba Ütőegyüttes Gödöllő 1999-ben alakult. Az öt ütőhangszeres diák már a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán barátságot kötött, és míg tanulmányaikat végezték, kreativitásuk, ötleteik és elképzeléseik hasonlósága sikeres együttessé kovácsolta őket. Barátságuk máig töretlen, a csapat megalakulása óta változatlan felállásban játszik. Céljuk megismertetni és megszerettetni a komoly- és könnyűzenét az emberek széles közönségével, ütőhangszerek segítségével. A Talamba zenéje a XXI. század muzsikája: jellemző rá a sokféleség, a műfajok „békés egymás mellett élése". A különböző zenei stílusok között otthonosan mozognak, emellett gyakran alkalmazzák a zenei humor eszköztárát. Műsoraik során bejárják a zene világát térben és időben. Fontos számukra, hogy sok saját szerzeményt játszanak, amelyek gyakran idézik különböző népek zenéjét a magyar népdaloktól kezdve a balkán dallamokon át az afrikai ritmusokig, máskor viszont darabjaik a komolyzenében gyökereznek. Nem hiányoznak a Talamba repertoárjából a dzsessz klasszikusai, vagy a komolyzenei átiratok (crossover) és a kortárs darabok sem: Muszorgszkij „Egy kiállítás képei" vagy Bach fúgái gyakran szólalnak meg egyedi hangszerelésben és átdolgozásban. Koncertjeiken a színvonalas zene mellett a látvány is magáért beszél: minden előadásukon több száz hangszert szólaltatnak meg.

A Talamba küldetésének fontos része a fiatal korosztály zenei nevelése. Zenéjük évente mintegy 20 000 iskolás gyermekhez jut el országszerte, ifjúsági hangszerbemutató koncerteken. A Nemzeti Filharmóniával együttműködve már 2001 óta járják az országot rendhagyó énekórájukkal, amellyel sokszor a leghátrányosabb településekre, élő kulturális élményben ritkán részesülő fiatalokhoz jutnak el. Rendszeres fellépői hazai és külföldi fesztiváloknak, jótékonysági rendezvényeknek, turisztikai, idegenforgalmi, orvosi, vállalkozói konferenciáknak és egyéb kiállításoknak.

Programjaikat kulturális intézményeknek, fesztiváloknak, céges és egyéb rendezvények szervezőinek figyelmébe ajánlják. Sokszínű zenei palettájuk lehetővé teszi akár egyedi zenei igények kielégítését is. Az együttes vállal továbbá zeneszerzést, hangszerelést, zenei aláfestést, valamint szignálok megírásával is foglalkozik.

 

A 2007. év fontos állomás volt az Ütőegyüttes életében, mivel ekkor Gödöllő város kiemelt művészeti csoportja lett, és elkészült az első önálló lemeze, melynek címe: Okamale. A Talamba 2009-ben ünnepelte 10. születésnapját, és ebből az alkalomból elkészült legújabb, Bábel című lemeze.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Akinek Harry Styles is modellt ült – R.I.P. David Hockney (1937–2026)

Akinek Harry Styles is modellt ült – R.I.P. David...

88 éves korában elhunyt David Hockney, a brit képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A pop-art legendájaként emlegetett művész azonban...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Három 300 éves orgona beszélget...

Az egyik Bachot emlegeti, a másik Frescobaldit, a harmadik pedig olyan idős, hogy még mindkettőjük történeteit első kézből hallhatta volna. A Múzeumok Éjszakáján a Pannonhalmi Főapátság könyvtárában három történeti orgona találkozik, közülük kettő pedig valódi zenei párbeszédet is folytat egymással.

Így változik a közlekedés csütörtökön és szombaton a bazi nagy Metallica-buli miatt

A Metallica Hungary Family fotója (Jeff Yeager) szerint a Puskás készen áll a Metallica és rajongóinak fogadására: ma és szombaton a koncertek19 órakor kezdődnek, de a stadion környékén már 17 órától várhatóan 23 óráig kell közlekedési változásra, lezárásra számítani.
Új koncertek